2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A köznevelési törvény figyelmen kívül hagyja a diákság érdekeit is

A köznevelési törvény figyelmen kívül hagyja a diákság érdekeit is

A Jobbik Ifjúsági Tagozata szerint a köznevelési törvény tervezete nem jeleníti meg a diákság érdekeit, és miközben a pedagógusok – egyébként jogos – kritikáiról sokat hallani, a legnagyobb létszámú és leginkább érintett csoport aggályait a közvélemény alig ismerhette meg. Ennek oka a megfelelő érdekvédelmi szerv hiánya, melynek megléte fontos lenne.

Ezt a problémát azonban a javaslat sem orvosolja. A Jobbik IT szerint ezért a legfontosabb lépés egy megfelelő hatáskörrel és jogokkal középiskolai diákönkormányzatok közötti fórum megalkotása. A jelenleg is létező Országos Diákparlament mindössze háromévente tart ülést, valós jogosítványokkal nem rendelkezik, ezért nem képes jelentős hatást kifejteni. Ennek ellenére ideális lehet egy megfelelő érdekvédő ernyőszervezet kiindulópontjaként. A diákparlament áprilisi, Hoffmann Rózsa által megnyitott ülésén elfogadott a törvény kapcsán egy 23 pontos ajánlást. Azonban az a Fidesz-kormány, amely csupán szavakban hangsúlyozza a konzultáció fontosságát, most is kimutatta foga fehérjét: a javaslatok közül szinte semmi nem jelenik meg a tervezetben.

 

Sőt, a koncepció számos esetben visszalépést tartalmaz a jelenleg hatályos törvényhez képest is. Például ma a középiskolai Diákönkormányzatnak egyetértési joga van az iskola szervezeti és működési szabályzatának, valamint házirendjének elfogadásakor, ez – a diákság szervezetének hangsúlyozott követelése ellenére – csupán véleményezési jogra változna. Nem látjuk biztosítottnak azt sem, hogy a megfelelően működő Országos Diákjogi Tanács a továbbiakban is működhet, ezért erre vonatkozóan is garanciákat követelünk.

 

A Jobbik Ifjúsági Tagozat felszólítja az Orbán-kormányt, hogy a köznevelési törvény megalkotása során vegye figyelembe a leginkább érintett kör, a diákság véleményét!

 

Jobbik Ifjúsági Tagozat

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp