2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

A koronavírus-járvány hatása az emberi jogokra

 A koronavírus megjelenése és pusztítása sokkolta az egész világot. A 2020-as esztendő a sok millió fertőzött és elhunyt miatt szomorúságot, de ugyanakkor a védőoltások kifejlesztése okán, reményt is hozott az emberiség számára. A járvány okozta járulékos károk azonban világszerte felbecsülhetetlenek. Különösen elgondolkodtató ez a tény december 10-én, amikor a világ az Emberi Jogok Világnapját kellene, hogy ünnepelje, mindenekelőtt az életet és az egészséget – írják a Magyar Szociális Fórum szakértői az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 72.évfordulóján.

Három hét múlva búcsút inthetünk a 2020-as esztendőnek, de a járvány okozta károk hatásairól a statisztikák, csak később jelennek meg.  Az ígéretek szerint, az oltóanyagok jövőre már hazánkban is rendelkezésre állnak, a tömegek számára is. Most, még, csak az oltásra jelentkezők regisztrációja kezdődhetett el, de az idő sürget nemcsak amiatt, hogy hazánkban megállítható legyen a fertőzöttek számának emelkedése, hanem a halálesetek magas számát is csökkenteni kellene.

A magyar egészségügyi ellátórendszer kapacitásai sajnos végesek, de ennek nem a járvány az elsődleges oka, hanem az alulfinanszírozottság és a hazai egészségügyi dolgozók egy részének külföldre távozása. Belegondolni is szörnyű, hogy mi lesz, ha nem lesz elég intenzív terápiás orvos és nővér a segítségre szoruló betegek mellett a kórházakban? Mostanra ugyanis, már igen magas a kórházi kezelésre szoruló betegek száma. Ezen a problémán túlmenően az is elkeserítő, hogy az általános betegellátás továbbra is akadozik. Erről panaszkodnak az ellátatlan betegek. Ennek következményei szintén beláthatatlan károkat okozhatnak, mivel a járvány előtti „békeidőkben is” több tízezer ember vesztette életét az ellátatlanság miatt, vagy a kórházi fertőzések következtében. Most nemcsak veszélyhelyzet van, hanem vészhelyzet is, mivel csak sürgős esetben, illetve rendkívül indokolt esetekben fogad az ellátórendszer betegeket is.

A járványhelyzet miatt, az egészségügyi dolgozók ide-oda vezénylése, a másodállásuk korlátozása, valamint a veszélyhelyzet miatti felmondási tilalmuk még tovább nehezíti a helyzetüket, de béremelésük sem az ígéretekhez igazodik.

Meg kell említeni a rokkantak és fogyatékkal élők helyzetének árnyoldalait is. Nemcsak azért, mert minden év december 3-án tartják a fogyatékkal élők világnapját, hanem azért is, mert ők még nehezebb helyzetben vannak, ha nem részesülhetnek megfelelő egészségügyi ellátásban. Elmondásuk szerint, akadozik a rehabilitációs kezelésük, és a rokkantságukat elbíráló felülvizsgálatuk is. Őket sokkal jobban sújtja a megélhetési válság, mint az egészséges embereket, mert alig pár tízezer forintot kapnak „jövedelempótló” ellátásként. Azt kérdezik: „hol van a jövedelem, hol van a munka”? Közülük, aki még csökkentett munkaidőben dolgozni is bírna, most annak sincs munkalehetősége.

A járvány idején az egészséges emberek közül is több százezren váltak munkanélkülivé. A nyugdíjkorhatár betöltése előtt pár évvel munka nélkül maradt embereknek viszont esélyük sincs állást találni. Miből fogják átvészelni azt a pár évet, ami a nyugdíjazásukig hátra van, ha nincs anyagi tartalékuk? A magyar munkanélküliek 90 napos álláskeresési támogatása az Európai Unióban a legrövidebb időtartamú szociális támogatás az állásukat elveszítők számára.

A Magyar Szociális Fórum szerint nem kell mindent a koronavírus járványra fogni, még akkor sem, ha annak megjelenésével és járulékos hatásaival még tovább sérülnek a magyar emberek alapvető emberi jogai. A betegek jogai, a munkájukat elveszítők munkához való joga, a jövedelem kiesések miatt az emberek szociális biztonsághoz való joga,  az egészségügyi dolgozók szabad munkavállalási joga, ha utóbbiakra – a koronavírus miatti veszélyhelyzet idején – felmondási tilalom vár.

A Magyar Szociális Fórum felhívja a kormány figyelmét, ha valóban minden egyes ember élete számít, s mindenkit meg akarnak menteni, akkor ne az ellenkezőjét cselekedjék annak, amit állítanak: senkit se hagyjanak az út szélén! Se az ellátatlan betegeket, se a munkanélkülieket, se a hajléktalanokat, se a rokkantakat ne hagyják veszni, ha egyszer azt ígérték, hogy mindenkinek fogják majd a kezét, s nem fogják az embereket cserben hagyni!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek