2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Jobbik nyilvánosságra hozza a 3-as metróvonal műszaki állapotáról szóló dokumentumokat!
royal_magazin_PNG

A Jobbik nyilvánosságra hozza a 3-as metróvonal műszaki állapotáról szóló dokumentumokat!

A Jobbik november 11-én közérdekű adatigényléssel fordult a BKV felé, kérve az M3 metróvonal infrastruktúrájának műszaki állapotával kapcsolatos dokumentumokat. Időközben az Országgyűlés elé került egy salátatörvény, amely egyebek mellett lehetővé teszi a közforgalmú vasúti járművek biztonságos üzemeltetésével közvetlenül összefüggő műszaki adatok – így a 3-as metró műszaki adatainak is – 30 évre történő titkosítását.A törvényjavaslatot december 6-án fogadta el az Országgyűlés, kihirdetését és hatályba lépését követően meg fog nyílni a ma még közérdekű adatok titkosításának lehetősége.

A közérdekű adatigénylésünkre a választ a 30 napos végső törvényi határidő végéhez közeledve megkaptuk. A dokumentumokban tett megállapítások a 2014 nyarán-őszén végzett felmérések szerinti állapotokat tükrözik. Úgy gondoljuk, hogy az utasoknak joguk van tudni, hogy min utaznak, éppen ezért itt és most nyilvánosságra hozzuk a 3-as metróvonal műszaki állapotáról szóló dokumentumokat, melyek az alábbi hivatkozáson tekinthetők meg:

https://jobbik.hu/3-as_metro/

Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!