2024. 04. 14. vasárnap

Tibor
1 EUR 392 HUF
1 GBP 458 HUF

A Jobbik nem „B-listázna”

A Központi Statisztikai Hivatal megcáfolta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szavait, aki azt fejtegette, hogy az egykulcsos adózás „talán” emelte a születések számát is. A makacs számok azt mutatják, hogy a 2011. első tizenegy hónapjában 2,8 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint egy évvel korábban, a magyarság természetes fogyása pedig több mint 36 ezer fő volt. Ezzel hazánk lélekszáma stabilan tízmillió alatt maradt, és a jelenlegi trendek alapján marad is. Nincs ugyanis olyan kedvező tényező, amely biztonságosabb körülményeket teremtene a családoknak.
Százezrek nem tudnak szabadulni a hitelcsapdából, kiterjedt lakhatást elősegítő programok sem indultak be, emellett a gazdaság teljesítményétől sem várható javulás: az egykulcsos adózás szinte egyáltalán nem pörgette fel a belső fogyasztást, ugyanakkor pontosan a középosztályból éppen lecsúszó, gyermekeket felelős módon nevelő családokat érintette a leginkább kártékonyan. A Jobbik fontosnak tartja a családi adókedvezmény intézményét, de a fent említett családok számára egyértelműen kompenzációt biztosítana. Tenné ezt oly módon, hogy bevezetné a már többször felvetett „negatív adóját”, vagyis azt, hogy ha egy família nem keres eleget ahhoz, hogy igénybe vehesse a teljes családi kedvezményt, azonban a szülők tisztességesen dolgoznak, a gyermekek óvodába, iskolába járnak, úgy akár adójóváírás formájában is megkaphassák a maximális összeget. Ez megszüntetné azon családok „B-listázását”, akik most azért nem kapnak annyit, mert munkájukért nem fizetnek eleget.

A Jobbik úgy véli, hogy ma Magyarországon nem lehet 47 ezer forintból megélni, s ennek többszöröséből is nagyon nehéz gyermeket, gyermekeket nevelni. Reprodukció nélkül azonban egészséges magyar gazdaság sem képzelhető el, még akkor sem, ha az egymást követő kormányzatok a világ minden multinacionális cégét idehívják és kedvezményekkel kecsegtetik. Ezen a helyzeten a családok számára elérhetővé tett negatív adó és a lakhatás megkönnyítése segíthetne, mely eszközök véleményünk szerint többszörösen megtérülő befektetések, ráadásul nem is terhelnék meg vészesen az amúgy számos pazarló tételt tartalmazó magyar költségvetést.

Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő, a Jobbik Népesedési Munkacsoportjának vezetője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek