A Jobbik tiltakozik az ellen, hogy a Fidesz elfekvővé teszi Kazincbarcika egészségügyi ellátását – hangzott el a párt miskolci sajtótájékoztatóján, ahol Miklós Árpád a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselője támogatásáról biztosította a Kazincbarcikai Kórház megmentésére irányuló csütörtöki demonstrációt. Pakusza Zoltán miskolci önkormányzati képviselő a Jobbik nevében elítélte a Kazincbarcikai Kórház ellen intézett kormányzati támadást. Véleménye szerint az MSZP által megásott gödörbe most a Fidesz löki bele a magyar egészségügyet, képletesen is halálra ítélve a térséget.
Miklós Árpád megyei képviselő szerint a politikai elit 22 éve szisztematikusan veri szét a társadalom alappilléreit: az oktatást, a rendvédelmet és az egészségügyet. A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye harmadik legnagyobb városában a Fidesz drasztikusan leépíti az egészségügyet, megszüntetve a helyi kórház aktív ágyainak javát. Ezzel a kormány megpecsételi a szülészet, a sebészet, a gyermek- és intenzív osztály, valamint a sürgősségi ellátás sorsát – fogalmazott Miklós Árpád, aki cinikusnak nevezte Szócska Miklós egészségügyi államtitkár nyilatkozatát, amely szerint mindebből a betegek nem éreznek majd semmit.
Végezetül a politikusok bejelentették, a Jobbik jelen lesz a Kazincbarcikai Kórház megmentéséért szervezett demonstráción, s erre biztatják mindazokat, akik tiltakoznak a nemzetrombolás újabb megnyilvánulása ellen.