2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

A Jobbik kevésnek tartja a közigazgatási eljárást a repülőtér leállása kapcsán

A Jobbik örömmel nyugtázza, hogy az általunk az Országgyűlésben is szóvá tett és kért vizsgálatok részben elindulnak, azonban véleményünk szerint a helyzet nem csak közigazgatási hatósági jogkör, hanem komoly büntetőjogi felelősséget is felvet.
A fejlesztések, karbantartások költségcsökkentés miatti elmaradása mind az irányítótorony dolgozóit, mind a légiközlekedés résztvevőit veszélyezteti. Az anyagi és morális károkozáson túl fizikai veszélynek teszi ki az embereket.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye alapján nyilvánvaló, hogy a HungaroControl által szakmailag szükségesnek tartott legfontosabb fejlesztéseket tudatosan hanyagolta el az üzemben tartásra kötelezett Budapest Airport Zrt. A karbantartási hiányosságok nem csak az elektromos rendszert érintik, így annak egyoldalú vizsgálata csak eltereli a figyelmet a még lappangó, ám folyamatosan veszélyt jelentő egyéb elhasználódásokról.

Ezért a Jobbik feljelentést tesz közérdekű üzem működésének különösen nagy vagyoni hátrányt okozó gondatlan megzavarása vétség, illetve a légi közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt, és várja a nyomozóhatóságok eredményes tényfeltárását, a felelősség és a szankciók megállapítását.

Bertha Szilvia országgyűlési képviselő

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek