2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Fidesznek hála, Esztergom ismét csődbe ment!

A Fidesznek hála, Esztergom ismét csődbe ment!

Történelmi léptékű tettet hajtott végre a Fidesz azzal, hogy két év leforgása alatt másodszor is sikerült Esztergom városát csődbe taszítania, hiszen a fizetésképtelenség okai mind a nagyobbik kormányzópárt cselekedeteinek köszönhetők.

A város korábbi polgármestere, Meggyes Tamás rendkívül rossz és felelőtlen gazdaságpolitikát folytatott, s noha 2010 óta nem ő irányítja a várost, a helyi képviselőtestület többsége most is fideszesekből áll, s a testületnek Meggyes Tamás most is tagja, tehát a hibás döntések eredményei továbbra is őt, valamint párttársait terhelik.

A kormány a csődhelyzetért közvetlenül és egyértelműen felelős, hiszen a 2012-es költségvetési törvénybe tudatosan tették bele azt a mondatot, hogy a város intézményeinek átvétele fejében az állam inkasszóval terhelheti meg Esztergom számláit, s ez meg is történt, hiszen egy 400 millió forintos állami követelés miatt vált a prímási város fizetésképtelenné. Meggyes Tamás, aki egyben a térség országgyűlési képviselője is, egy korábbi testületi ülésen maga is beismerte, hogy a költségvetést úgy szavazta meg, hogy nem volt tudomása az inkasszálás lehetőségéről.

Rendkívül visszatetsző ugyanakkor, hogy a város üzemeltetéséért felelő Strigonium Zrt. a Fidesz helyi klientúráját tartja el, gazdálkodása átláthatatlan, s dacára Esztergom gyászos pénzügyi helyzetének, a társaságnál továbbra is számolatlanul folynak el milliók.

Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp