2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Fidesz tartsa be az avasiaknak tett ígéretét

A Fidesz tartsa be az avasiaknak tett ígéretét

Ezt kérte keddi sajtótájékoztatóján a Jobbik avasi önkormányzati képviselője. Szilágyi Szabolcs szerint, ha a Fidesznek fontos az Avas, megszavazzák a jobbikos képviselő költségvetéshez benyújtott módosító javaslatait, amelyek igazodnak a városvezetés korábbi ígéreteihez.
Mint mondta, a Sályi István utca 15. és Felsőruzsin körút 21. szám lakói végső elkeseredésükben fordultak a Jobbikhoz, miután az általuk megkeresett Városgazda, és különböző polgármesteri hivatalon belül működő osztályok nem reagáltak, vagy csak egymásra mutogatva tologatták a lakók problémáit. Szilágyi közölte, már tavaly szeptemberben jelezte Miskolc polgármesterének, hogy az érintett ingatlanok körül nem megoldott a csapadékvíz-elvezetés, ami jelentős károkat okoz az ott élőknek. Egy hónappal később a város jegyzője elismerte a problémát és arról tájékoztatta, hogy a 2016. évi költségvetés tervezéskor figyelemmel lesznek a probléma megoldására.

Ennek ellenére a csütörtökön tárgyalandó költségvetésbe a szükséges munkálatok nem kerültek be, hívta fel a figyelmet a Jobbik képviselője, aki bízik benne, hogy ez csak figyelmetlenség volt, és a közgyűlésen még sikerül a hibát korrigálni. Ennek érdekében a politikus jelezte, mindkét társasház esetében benyújtotta a szükséges módosító indítványokat, a városvezetést pedig emlékeztette az avasiaknak tett ígéretükre, amit úgy tarthatnak be, ha megszavazzák a Jobbik javaslatait.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp