2024. 06. 13. csütörtök

Antal, Anett
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

A Fidesz pofátlansága határtalan

A trafiktörvény módosításának szavazásakor újra bebizonyosodott, a Fidesz arcátlansága nem ismer határokat. Először szétosztottak baráti körüknek egy ötszázmilliárdos piacot, majd a szavazóktól kapott kétharmadukat felhasználva két és félszeresére emelték annak garantált nyereségét. Az Orbán-kabinet tehát ugyanúgy, ahogyan a szocialista kormányok, trükkök százait alkalmazza, hogy saját köreit juttassa jól jövedelmező piacokhoz a magyar állampolgárok kárára, és teszi ezt egyre gátlástalanabb módon. A dohánypiac újraosztásakor – hasonlóan a földpályázatok és a közbeszerzések esetében – nem számított a kormánynak sem a megélhetésüket elvesztő kisvállalkozók, sem a felháborodott állampolgárok véleménye, sem az ellenzék figyelmeztető szava, egy számított csupán: „Csak a Fidesz!” Egyértelművé vált, hogy a Gyurcsány-, a Bajnai- és az Orbán-kormány között kizárólag annyi a különbség, hogy a bankárkormányt felváltotta az offshore- és trafikmutyikormány.

A trafikpályázatok kapcsán a szekszárdi eset nyilvánosságra kerülésekor a Jobbik feljelentést tett hivatali visszaélés gyanújával, mely ügyben bízunk a nyomozó hatóság hatékony és az igazság kiderítésére törekvő munkájában. A dohánypiac újraosztása körüli botrányos eljárás – amit méltán nevezhetünk a Fidesz Tocsik-ügyének – nem maradhat következmények nélkül!

A Jobbik továbbra is követeli, hogy a trafiktörvény ne lépjen hatályba, mert azáltal tízezrek veszítenék el megélhetésüket, ez pedig ma, amikor a munkahelyek nem létrejönnek, hanem sorra szűnnek meg, elfogadhatatlan.

Szilágyi György országgyűlési képviselő

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek