2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Fidesz felelőssége, ha megbénul Miskolc

A Fidesz felelőssége, ha megbénul Miskolc

Leállhat Miskolcon a buszok és a villamosok jelentős hányada, miután a városvezetés nem teljesítette a holding-dolgozóknak ígért béremelést 2015-ben. A Jobbik szerint a Fidesz már a város biztonságos működtetését sem tudja garantálni.

A Fidesz fejlődő gazdaságról beszél, eközben a 2016-os év könnyen sztrájkkal indulhat Miskolcon – hívta fel a figyelmet keddi sajtótájékoztatóján Jakab Péter. A Jobbik frakcióvezetője emlékeztetett: a fideszes városvezetés 3 ezer dolgozót hitegetett egy éven át azzal, hogy kapnak havi 3 ezer forintos béremelést. Végül fizetésemelés helyett megpróbálták a munkavállalókat megosztani, az éves béremelést pedig két heti jutalommal akarták megváltani. Krizáék szalámitaktikájára a közlekedési dolgozók összefogással válaszoltak, sztrájkot helyezve kilátásba. Jakab Péter ennek kapcsán nyomatékosította: ha Miskolcon megbénul a tömegközlekedés, azért egyedül az ígéreteit be nem tartó városvezetést terheli a felelősség.

A frakcióvezető visszautasította a Fidesz vádjait, miszerint a háttérből a Jobbik mozgatná a szakszervezeteket. Közölte: a szakszervezeteket egyedül a munkavállalók érdekei mozgatják, a Jobbikot pedig egyedül a városé. Miskolcnak pedig az az érdeke – tette hozzá –, hogy a munkavállalók bére emelkedjen. „A Jobbik továbbra is kiáll a miskolciak béremelése mellett, és továbbra is szót emel mindenkiért, akit a Fidesz becsapott” – fogalmazott Jakab Péter, aki felszólította a városvezetést: összeesküvés-elméletek gyártása helyett fizessék ki, amit a dolgozóknak a 2015-ös évre megígértek. „A sztrájkot el kell kerülni, ez viszont csak béremeléssel lehetséges” – szögezte le a Jobbik képviselője.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp