2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Fidesz elutasította a lehetőséget: nem emelkedhet a kistelepülési polgármesterek javadalma

A Fidesz elutasította a lehetőséget: nem emelkedhet a kistelepülési polgármesterek javadalma

Az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának hétfői ülésén a kormánytöbbség nem fogadta el azt a javaslatunkat, amely jelentősen emelte volna a kistelepülések és az aprófalvak polgármestereinek javadalmát oly módon, hogy minderre a központi költségvetés külön támogatást is biztosít.

Nemrégiben a legnagyobb települési érdekvédelmi szervezet által összehívott, ötpárti egyeztetésen úgy tűnt, hogy konszenzusos javaslatunkat minden politikai erő támogatni tudja. De a Költségvetési Bizottságban képviselt elutasító magatartásával egyértelművé vált, hogy a Fidesz presztízskérdést csinál ebből az egyébként égető problémából. Meggyőződésünk, hogy Magyarország jövője a vidék életképességén és társadalmának megerősödésén múlik. Így ezen célok elérésében kulcsszerepet játszó polgármestereket segíteni kell méltányos javadalmazás biztosításával, elismerve ezáltal is sokszor 24 órás szolgálatban végzett áldozatos munkájukat.

Felszólítjuk a kormányt, hagyjon fel destruktív magatartásával: az önkormányzatiság folyamatos leépítése és a drasztikus központosítás helyett teremtse meg a települések fejlődésének, önrendelkezésük kibontakoztatásának lehetőségét!

Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp