A Demokratikus Koalíció üdvözli a szándékot a devizahitelek kezelésére, mert bedőlésük az egész magyar bankrendszert fenyegeti. A benyújtott törvényjavaslat viszont elfogadhatatlan. Az állam, amely négy évig halogatta a szembenézést a problémával, most az önkormányzati választásokhoz időzítve tesz javaslatot, amely a Kúria döntését semmibe véve a teljes költségét a bankrendszerre terheli.
Csakhogy:
– a bankokat ennek következtében később közpénzből kell majd konszolidálni, a polgár pedig joggal várja el, hogy ne az ő adójából fizessék a Fidesz őszi választási kampányát;
– a jelenlegi helyzet kialakulásában komoly szerepe volt az állam elhibázott gazdaság-, foglalkoztatás- és jövedelempolitikája miatti forintgyengülésnek és tömeges fizetésképtelenségnek;
– az állam haszonélvezője volt a devizahiteleknek: hatalmas tömegű lakáshitelhez nem kellett támogatást nyújtania.
– a bankadó a bankok állítólagos extraprofitjának elvonásáról szólt – most ezt a már elvont nyereséget akarják visszafizettetni a bankokkal.
Ráadásul a devizaadósok gondjai ezzel sincsenek megoldva. Az Orbán-kormány ahelyett, hogy vállalná intézkedései következményeit, a bankokkal és a devizahitelesekkel akarja elvitetni a balhét.
A DK fenntartja korábbi javaslatát: a terheket egyenlő arányban kellene megosztani a bankok, az adósok és az állam között. Az e törvényjavaslatról szóló szavazásnál a párt képviselői tartózkodni fognak.
Kolber István
elnökségi tag (DK)