2021. 10. 22. péntek

Előd
1 EUR 363 HUF
1 GBP 431 HUF

A DK Orbán Győző cégének állami szerződései iránt érdeklődik

A miniszterelnök édesapjának tulajdonában álló Dolomit Kőbányászati Kft. a gazdasági sajtó értesülése szerint 2013-ban több, mint 1,9 milliárd forintra növelte bevételét. Nettó árbevétele 2011-ben 400, 2012-ben 300, 2013-ban pedig 224 millióval nőtt. A cég tavaly 300 milliós osztalékot fizetett és az idei évre is növekedést tervez, amelynek megelőlegezett eredményeként e hónap végéig 150 milliós osztalékelőleget is kifizet.
A Demokratikus Koalíció arra kíváncsi, hogy a gyönyörű üzleti eredményből mekkora rész köszönhető az Orbán Viktor miniszterelnökké választását követően állami cégekkel, intézményekkel kötött szerződéseknek. Vadai Ágnes, a párt országgyűlési képviselője ezért írásbeli kérdéssel fordult mind a kilenc miniszterhez, azt firtatva, vajon az irányítása alatt működő minisztérium felügyelete alá tartozó állami tulajdonú vállalatok, társaságok és intézmények közül van-e vagy volt-e bármelyiknek a 2011-es, 2012-es, 2013-as és 2014-es évek valamelyikére szóló szerződése a Dolomit Kőbányászati Kft.-vel, és ha igen, mely társaságoknak és intézményeknek, a szerződés melyik évre és mire szól, milyen értéket képvisel és mikor kötötték.

A minisztereknek 15 napon belül kell választ adniuk. A válaszokból körvonalazódó tényt, hogy tudniillik Orbán Győző elmúlt négyéves gazdagodásának mekkora részét köszönheti fia miniszterelnöki tisztségének, a DK tudatni fogja a nyilvánossággal.

DK Sajtóiroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A Vasgyári Rendőrőrs területén szolgálatot teljesítő egyik körzeti megbízott fogta el azt a huszonnyolc rendbeli betöréssel gyanúsítható férfit, akit …

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum