2024. 04. 21. vasárnap

Konrád
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

A Demokratikus Koalíció támogatja a Közmunkás Szakszervezet követeléseit

A Közmunkás Szakszervezet levélben fordult a demokratikus ellenzék pártjaihoz, aziránt érdeklődve, támogatják-e ezek a pártok a szakszervezet hatpontos követelését: munkahelyteremtő gazdaságpolitika, igazságos közteherviselés, a dolgozók érdekeit is szem előtt tartó, a közmunkásokat is védő Munka Törvénykönyve, erős jogosítványokkal rendelkező szakszervezetek, minden családból legalább egy fő legalább közmunkásként történő foglalkoztatása, a közmunkásokra is érvényes minimálbér. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke válaszában a párt szolidaritását fejezte ki a szakszervezettel és támogatásáról biztosította annak követeléseit. Rámutatott: a szakszervezet törekvései jogosak, méltányosak, érvényesítésük hozzátartozik a demokratikus berendezkedéshez, ezért a DK programjának is részei, és a kormányváltást követően a párt megvalósításukra fog törekedni. Külön kiemelte a munkahelyteremtést, mint amit a DK elsődleges fontosságúnak tart.

Ugyanakkor türelemre intett, figyelmeztetve: abban a katasztrofális gazdasági helyzetben, amit az új

kormány Orbán rendszerétől várhatóan örököl, ezeket az önmagukban méltányos követeléseket csak az érintettek elvárásánál lényegesen lassabban, az újjáépülő gazdasági lehetőségek függvényében lehet majd megvalósítani.

DK Sajtóiroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Miskolc mind a 18 körzetében indít képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk. Jómagam képviselő- és polgármesterjelöltként is megmé…