Erről beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje, miután a gyurcsányi összefogás miskolci önkormányzati képviselője, Varga Gergő úgy nyilatkozott: egyetért a TASZ miskolci jelentésével, amely szerint zaklatás a gettók lakóinak hatósági ellenőrzése.
Pakusza ennek kapcsán elmondta, a szocialisták és társaik a törvényes rend betartatása és ellenőrzése helyett tovább szórnák az adófizetők pénzét különböző mediátori és integrációs programokra, amelyekről mára kiderült, nem vezetnek sehová. A jobbikos politikus szerint az elmúlt 24 évben a két nagy „mediátor”, a Fidesz és az MSZP azokat is kiillesztette a társadalomból, akik a rendszerváltáskor még képesek voltak a többséggel harmóniában élni.
Hangsúlyozta, a Jobbik egyetlen egy forintot sem költene a törvénysértők felzárkóztatásra: a „folyamatosan adni” politikája helyett a „folyamatosan elvárni” politikáját alkalmazná a párt, mely a törvények következetes betartatásán keresztül illesztené vissza a társadalomba a ma mélyigénytelenségben élő embereket.
Pakusza Zoltán végezetül arra kérte a baloldali összefogás miskolci országgyűlési képviselőjelöltjeit, Varga Lászlót és Nagy-Korsa Juditot, nyilatkozzanak a TASZ miskolci megjelenéséről, valamint arról, ők hogyan képzelnék el a rendteremtést Miskolc gettóiban, támogatnák-e újabb milliók fordítását az integrációra?