2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A 2020-as hosszú hétvégék és iskolai szünetek

A 2020-as hosszú hétvégék és iskolai szünetek

Amikor év elején bevetjük az új naptárunkat, sokan szeretjük előre bejelölni, hogy mikor lehet számítani hosszú hétvégére, mikor ledolgozandó szombatokra, illetve melyek azok az időpontok, amikor a gyerek szünet miatt otthon lesz. Ezért lássuk, melyek azok a dátumok, amiket 2020-ban jelölhetünk a naptárban.

Hosszú hétvégék és áthelyezett munkanapok

Hosszúra 2020-ban hat hétvége sikerül, ennek érdekében ledolgozni csak két szombatot kell. Mivel március 15-e idén vasárnapra esik, ezért az első hosszúra nyúlt hétvége április 10-én pénteken (nagypéntek) kezdődik, és 13-a hétfőig (húsvét) tart. Ezt követi a május 1. péntekkel (a munka ünnepe) kezdődő háromnapos pihenőidő, majd június 1-jén hétfőn pünkösd ünneplése miatt maradhatunk ismét otthon.

A második félévben augusztus 20-a (államalapítás ünnepe) csütörtökre esik, emiatt vasárnapig otthon lehetünk, cserébe viszont augusztus 29-én szombaton (augusztus 21. péntek helyett) dolgozni kell. Október 23. (az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe) idén péntekre esik, emiatt újabb háromnapos hétvégére készülhetünk. November 1-je (mindenszentek) viszont vasárnap lesz, így legközelebb már csak karácsonykor várhatunk egy újabb négynapos hétvégére. December 24. ugyanis csütörtökre esik, amit a két héttel előtte lévő szombaton (december 12.) kell majd ledolgozni.

Fontosabb iskolai dátumok

2020-ban a diákok január 6-án ültek újra iskolapadba, eddig tartott ugyanis a téli szünet. A következő évközi szünet a tavaszi szünet lesz, mely április 9. csütörtöktől április 14. keddig tart. A tavaszi szünet utáni első tanítási nap április 15. szerda.

A tavaszi szünet után kezdhetnek izgulni az érettségire készülők, az írásbeli tesztek ideje ugyanis május 4. és május 25-e közé esik. A szóbeli érettségi vizsgákra az előző évekhez hasonlóan júniusban kerítenek sort, pontosabban június 3. és június 19. között várható az időpont a vizsga letételére.

A nyári szünet első napja június 16-a, kedd lesz, ami után valószínűleg csak szeptember 1-jén kedden kell újra iskolába menni, bár a minisztérium még nem hozta nyilvánosságra a 2020/21-es tanév rendjéről szóló dátumokat.

Ne felejtsünk el időben tervezni!

Nem elég csak tisztában lenni a dátumokkal, ajánlott mielőbb összeegyeztetni a családtagjainkkal, hogy ki, mikor, mit szeretne. Sok esetben a kollégáinkkal is egyeztetni kell, hogy mikor tervezünk szabadságra menni, illetve melyek azok az időpontok, amikor biztosan számíthatnak ránk a munkában. Így elkerülhető, hogy többen ugyanakkorra szervezzük a nyaralásunkat, és a főnök is biztosan könnyebben elenged szabadságra, ha előre megbeszéltük egymás között, hogy ki, mikor fogja tartani a frontot.

Amennyiben ötleteket szeretnél kapni, hogy mivel, hogyan és hol töltheted izgalmasan az így kapott szabadnapokat, keresd fel az ÉVA magazin weboldalát, ahol számos hasznos tippet kaphatsz a témában!/X/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp