2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • 37 százalékkal csökkent az ipari termelés – Ezeket a munkahelyeket hagyta veszni a kormány

37 százalékkal csökkent az ipari termelés – Ezeket a munkahelyeket hagyta veszni a kormány

Döbbenetes adatokat hozott nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal a magyar ipar leállásáról a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. A számok egészen elkeserítőek, ezek szerint áprilisban 37 százalékkal esett az ipari termelés Magyarországon, ez súlyosabb, mint amit a 2008-as világválság legborúsabb napjaiban láttunk. Teljesen egyértelmű, hogy a munkanélküliségi statisztikákban szereplő 3 vagy akár 400 ezer munkanélküli a turizmus mellett innen érkezett; ezek azok a munkahelyek, amelyeket nem védett meg a kormány.

A DK szerint most látszik igazán, hogy mennyi munkavállalót hagyott cserben a válságkezelést elmulasztó Orbán-kormány. Mind az állami forrásokat, mind a válságkezelésre kapott uniós pénzeket munkahelyvédelemre és állami bérpótlásra kellett volna használni, ahogy azt a DK követeli hónapok óta!  Széleskörűen elérhető, nem pályázathoz kötött állami bértámogatást kellett volna bevezetni, valamint hitel helyett támogatást adni azoknak a vállalkozásoknak, amelyek vállalják, hogy nem rúgnak ki embert. Ezt mind elmulasztotta a kormány. Az Orbán-kormány magyarok százezreit hagyta cserben, ennek pedig nem csak a családok, hanem a magyar gazdaság is kárát fogja látni.

dr. Molnár Csaba

A Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke, az Európai Parlament Gazdasági Bizottságának tagja

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek