2024. 10. 3. csütörtök

Helga
1 EUR 401 HUF
1 GBP 476 HUF
Kezdőlap » Közel másfél milliárd forintos támogatás az MVK-nak – tíz új, elektromos meghajtású járművet vehet Miskolc

Közel másfél milliárd forintos támogatás az MVK-nak – tíz új, elektromos meghajtású járművet vehet Miskolc

Másfél-milliárdos összegben juthat új, a legkorszerűbb technológiát képviselő buszokhoz Miskolc. Az MVK Zrt. által üzembe állítandó járművek várhatóan jövő év közepén érkeznek meg.

A tíz darab, tisztán elektromos meghajtású jármű mellé az összes jármű egyidejű töltésére is alkalmas töltő-infrastruktúra is társul. A Miskolc MJV Önkormányzata és a Miskolc Holding közösségi közlekedést bonyolító tagvállalata által benyújtott pályázat révén elnyert állami támogatással tovább javulhat a miskolci közlekedési társaság járműállományának színvonala, életkora, hadrafoghatósága.

 

A nyertes pályázatról tartott városházi sajtótájékoztatón elhangzott: a közel 1,5 milliárd forintos támogatás révén megvásárolandó járművek teljes hosszban alacsonypadlósak, kizárólag elektromos hajtással rendelkeznek, és úgynevezett szóló autóbuszok, klímával, egységes külső és belső vizuális, valamint belső hangos utastájékoztató berendezéssel, oldalanként két-két nyitható ablakkal, ajtónként kamerás utasszámláló berendezéssel, tolatókamerával, biztonsági kamerarendszerrel, továbbá wifivel és USB-töltőpontokkal felszereltek. A velük kompatibilis, európai szabvány szerinti töltőállomások üzembehelyezésével mind a tíz jármű akár egyidejű töltésével (legfeljebb 5 óra alatt 100 százalékos töltöttségig) lehetőség lesz az új buszokat egyből beállítani a forgalomba – 2022 nyarán –, úgy, hogy a napi menetrendjüket képesek teljesíteni, majd éjszaka pótolják az áramot az akkumulátoraikban.

 

Mindezzel folytatódhat a korábbi, immár közel két évtizedes átlagéletkorú dízel üzemű autóbuszok kiváltásának, lecserélésének folyamata. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. jelenlegi mintegy 140-es buszállományának a felét adják az 5-6 éve futó gázüzemű, és másik felét a kivonásra váró dízelmotoros járművek. Utóbbiak közül tíz helyére kerülhetnek 8-10 hónap múlva az elektromos meghajtású utódjaik. Ennek révén a tömegközlekedés járműállománya is erősödik, „fiatalodik”, de legalább ilyen fontos, hogy a közlekedési területük, elsősorban a belváros levegőminősége is javulhat. Az elektromos meghajtású buszok szennyezőanyag-kibocsátása, tehát légszennyezése lényegében nulla. Az utasok kényelme mellett tehát a beruházás a környezetvédelem ügyét is szolgálja.

Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere és Demeter Péter, az MVK Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a mostani lépés a sikeres pályázattal, majd a járműbeszerzéssel egy hosszabb folyamat első lépése. Az önkormányzat és a szakcég tervei szerint, illeszkedve a „Miskolc 2030” városfejlesztési stratégiához, az előttünk lévő évtized végére lecserélik az összes régi, dízelmotoros autóbuszt, hasonló korszerű, környezetkímélő, kényelmes és megbízható járművekre.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Lombhullató vonatozás Mahócára
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is megrendezi szezonzáró mahócai vonatozását. Október utolsó szombatján két különvonat indul a Lillafüredi Állami Erdei Vasú…