2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Két új tudományterületi rangsorra került fel a MATE
mate

Két új tudományterületi rangsorra került fel a MATE

A gazdasági és a műszaki tudományokkal foglalkozó egyetemek közt is a legjobbak közé került a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a legfrissebb Times Higher Education rangsor szerint, miközben az élettudományi rangsorban is javította korábbi eredményeit.

A MATE az üzleti-gazdasági tudományterületi rangsorban a 601-800., a műszaki tudományterületi rangsorban pedig a 801-1000. pozíciót foglalja el a 2023-as listán.

A nemzetközi toborzási potenciált és az interdiszciplináris szakmai kapcsolatokat figyelembe véve jelentős előrelépésnek számít, hogy egyetemünk az elmúlt időszakban két új területen, a gazdasági és a mérnöki tudományok tekintetében is elérte a rangsoroláshoz szükséges feltételeket. Mindkét új kategóriában elmondható, hogy más magyar egyetemekkel versenyképes, illetve azokat meghaladó helyet szerzett a MATE, emellett pedig az élettudományi rangsorban is javította relatív pozícióját” – emelte ki Dr. Gyuricza Csaba rektor.

A műszaki tudományterületi rangsorban összesen 1360 egyetem szerepel, melyek közt a MATE a legjobb 58%-ba tartozik. E rangsorban a MATE a magyar egyetemek közül megelőzi a Debreceni, a Miskolci és a Pannon Egyetemet, valamint a Pécsi Tudományegyetemet is, melyek az 1001+ pozíciót foglalják el. Emellett az Óbudai Egyetem a 601-800. helyen, a BME pedig a MATE-val azonos helyen szerepelt a műszaki terület 2023-as rangsorában.

A MATE az élettudományi nemzetközi rangsor tekintetében is javította eredményeit. Egyfelől megőrizte az elmúlt három évben folyamatosan tartott pozícióját a 601-800. helyen, ám ez az egyre bővülő mezőny következtében relatív pozíciójának további javulását eredményezte. Míg tehát 2022-ben a legjobb 61%-ba, addig a 2023-as rangsor szerint már a legjobb 59%-ba tartozik a világ élettudományokkal foglalkozó, rangsorolt egyetemei közt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!