2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • Kálmán Olga  megmutatta, mennyivel drágult ugyanaz az élelmiszerkosár fél év alatt 

Kálmán Olga  megmutatta, mennyivel drágult ugyanaz az élelmiszerkosár fél év alatt 

Kálmán Olga sajtótájékoztatón mutatta be, hogy mennyivel kell többet fizetnünk egy kisebb bevásárlásért most, mint fél évvel ezelőtt. Az Árnyékkormány szóvivője ugyanazokat a termékeket vásárolta meg most novemberben, mint 2022 májusában, így derült ki, hogy pár hónap alatt 48 százalékkal drágult ugyanannak az élelmiszerkosárnak az ára.

A DK országgyűlési képviselője elmondta: fél évvel ezelőtt ugyanazért a néhány termékért, ugyanabban az üzletben 3607 forintot fizetett, pár napja azonban már 5337 forintot. Kálmán Olga megmutatta a két blokkot a tételekkel, amikből kiderült: egy liter dobozos, 2,8-as tej ára 385-ről 749 forintra nőtt, egy kiló barna kenyér ára 399-ről 599 forintra emelkedett, míg fél kiló pulykamellfilé 1199 forint helyett fél év múlva már 1673 forintba került.

Kálmán Olga elmondta: az orbáni infláció legfontosabb bizonyítékai a bevásárlások után a pénztárnál kapott blokkok. Ezek leleplezik Orbán Viktor hazug magyarázkodását a szankciókról és Brüsszelről. Ezt a megélhetési válságot Orbán Viktor 12 éves rombolása, a tönkretett forint és a rezsi brutális emelése okozta. Ebből csak a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány jelenthet kiutat, amely azonnal 0 százalékra csökkentené egyes alapélelmiszerek áfakulcsát jövő március 31-ig – jelentette ki az Árnyékkormány szóvivője.

Kálmán Olga sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük:

https://fb.watch/h8lBb1J0XJ/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek