2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Jogszerűtlen volt a Karmelita elkordonozása a Telex újságírói elől
1613058480-temp-Ejmpmb_facebook

Jogszerűtlen volt a Karmelita elkordonozása a Telex újságírói elől

A Karmelita körüli kordon felhúzásával próbálták meg a Telex újságíróit megakadályozni abban, hogy a kormányülésre érkező kormánytagokat kérdezzék. A tudósítók a Magyar Helsinki Bizottság segítségével panaszt tettek a rendőrségnél – sikertelenül –, majd bírósághoz fordultak. A Fővárosi Törvényszék most megerősítette: az intézkedés szükségtelen és aránytalan volt, ráadásul az újságírók véleménynyilvánításhoz való jogát is csorbította.

2020. decemberben a Telex két újságírója, Fábián Tamás és Szilágyi Máté végezte mindennapos – és egy demokratikus társadalomban kiemelten hasznos – munkáját: kormánytagokat próbáltak megkérdezni az akkoriban kirobbant Szájer-ügyről. A bejáratnál sem jártak sok sikerrel interjúalanyaik szűkszavúsága miatt. Rövid idő után megjelent viszont húsz rendőr, és ötvenméteres körzetben elkordonozták a bejárathoz vezető területet. Ezzel sikerült lehetetlenné tenni a további kérdezősködést.
A telexesek a Magyar Helsinki Bizottság segítségével panaszt nyújtottak be a Készenléti Rendőrséghez. A rendőrség elutasította a panaszt. Így az újságírók és a civil jogvédők bíróság elé vitték az ügyet. Az első bírósági eljárásban a bíróság azért kötelezte új eljárásra a Készenléti Rendőrséget, mert semmilyen tényállásfeltárást nem végeztek, senkit nem hallgattak meg, még a rendőröket sem. Ezt pótolták 2021 nyarán, de mind a Készenléti Rendőrség, mind a másodfokon eljáró ORFK újra elutasította a panaszt, arra hivatkozva, hogy védett személy, a miniszterelnök érkezése miatt kellett úgynevezett létesíménybiztosítási intézkedést alkalmazni. Az újabb ítéletében, 2022 nyarán, a Fővárosi Törvényszék azt állapította meg, hogy védett személy érkezése önmagában nem indok a terület lezárására, és a rendőrségnek meg kell indokolnia, hogy konkrétan miért volt szükséges és arányos a lezárás.

2023. április 13-án a harmadik bírósági tárgyalás után a Fővárosi Törvényszék kimondta: szükségtelen és aránytalan volt az intézkedés, ráadásul az újságírók véleménynyilvánításhoz való jogát is csorbította, ezért panaszuk megalapozott. A kordon felhúzását a rendőrök ködös érvelésekkel indokolták. Ezek között szerepelt, hogy védett személy érkezik, illetve „a korábbi időszakhoz képest jelentősebb számú az ellenőrizetlen személy megjelenése a Karmelita Kolostor főbejárata és a volt Honvéd Főparancsnokság közötti területen”.

Azonban a Telex videóján látszik, hogy a „jelentősebb számú ellenőrizetlen személy” nagyjából öt, közérdekű munkáját végző újságíróban merült ki (a helyszínen volt a HVG 3 fős videóstábja is, az eljárásban őket is kihallgatták tanúként). A két meghallgatott rendőr ráadásul arra a kérdésre, hogy miért nem látszik a tömeg a videófelvételen, ellentétes válaszokat adott: az egyik állította, hogy a kamera látószögén kívül estek ezek a személyek, míg a másik, aki a lezárást végrehajtotta, beismerte, hogy csak az öt újságírót látta a helyszínen.

A bíróság a telexesek által készített videó alapján úgy találta, hogy a rendőrség által hivatkozott „nagyszámú csoportosulás” csak az újságírókat jelentette, rajtuk kívül senki nem volt a helyszínen – ehhez képest a rendőrség csak a „jogsértések megelőzését” jelölte meg a lezárás indokaként.

Ezek azonban nem elegendő indokok a lezárás szükségességének az igazolásához. Ezért a bíróság megállapította, hogy a lezárás jogellenes volt, és megsértette az újságírók véleménynyilvánításhoz fűződő jogát, hiszen megakadályozta, hogy az újságírói munkájukat megfelelő keretek között végezzék. Ugyan a bíróság nem foglalhatott állást a lezárás valódi indokával kapcsolatban, egyértelműnek tűnik, hogy annak célja már akkor is kizárólag az újságírói munka ellehetetlenítése volt.

Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte a telexeseket az eljárás során. A bírósági döntést így értékelte: „Örülök az ítéletnek, örülök, hogy a bíróság átlátott a rendőrség kilógó lóláb-érvelésén és jogállami szempontok szerint hozta meg a döntését. Nem irigylem a rendőrséget, hiszen ők nyilvánvalóan politikai utasítást teljesítettek a helyszínen (bár ezt értelemszerűen nem vallhatták be az eljárás során) – utána mégis nekik kellett emiatt tartani a hátukat, és hajuknál fogva előrángatni érveket a lezárás indokoltságára. Pedig egy laikus számára is nyilvánvaló, hogy itt a cél kizárólag a hatalom számára túl kíváncsi és kellemetlenkedő újságírók »eltakarítása« volt.”

Fábián Tamás, az egyik érintett újságíró megjegyezte: „A mostani ítélet azért fontos nekünk, mert rámutat, hogy nem csak morális, de jogállami szempontból sincs rendben, ha mondvacsinált, karhatalmi eszközökkel próbálják elérni, hogy ne tudjunk kritikus kérdéseket feltenni a közhatalom gyakorlóinak. A rendőrségi kordonozás csak egy, egyébként elég látványos része annak, ahogy a hatóságok és hivatalok napi szinten akadályozzák a munkánkat, az emberek tájékoztatását. Nagyon sok esetben nem kapunk választ az állami szervektől, nem engednek be minket közintézményekbe (legyen szó kórházakról vagy iskolákról), hogy megmutassuk a valós viszonyokat, számos politikus pedig egyszerűen még akkor sem válaszol, ha személyesen tesszük fel kérdéseinket.”

Érdemes lehet az ítélet érveit kipróbálni egy újabb panaszeljárásban, ha valaki megpróbál a Karmelita közelébe jutni, és ezt a kordonok megakadályozzák. Ugyanis azóta is rendszeresen zárják le állami hivatalok környékét mondvacsinált indokokkal. A Miniszterelnökség körüli kordon már-már szimbóluma a kormányzat sajtószabadsághoz és a véleménynyilvánítás szabadsáságához való viszonyulásának. Annak, ahogyan a kormányt, a miniszterelnököt, az ő „barátait és üzletfeleit” féltve óvják a valódi újságírói kérdésektől.

Fábián Tamás az intézkedő rendőrökkel. Forrás: Telex.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!