2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Interjú » Rendhagyó év eleji beszélgetés Török Dezső elnökkel

Rendhagyó év eleji beszélgetés Török Dezső elnökkel

Készülve szokásos év eleji interjúmra, amelyet minden évben a B.-A.-Z. megyei közgyűlés elnökével készítek,„visszalapoztam” portálunkon, és azt láttam, hogy nagyon sok cikk jelent meg a megye elmúlt négy évéről, a fejlesztésekről, a külkapcsolatokról, az ünnepekről vagy akár a minden napi munkáról is, de szinte soha semmi arról a politikusról, aki e fejlesztések mozgatórugója a mindennapokban. Így azután, az volt a tervem, hogy betekintést nyerjek kicsit az elnök mindennapjaiba, magánéletének abba a szeletébe, amelyre lehetőséget ad.

Amikor ezt a tervet felvezettem Török Dezső, hallgatott kicsit, majd megpróbált hárítani.

– Sokkal izgalmasabb és érdekesebb a megyénk élete, jövője, mint az enyém.

Aztán megtört a jég, de minden igyekezetével azon volt a beszélgetés alatt, hogy vissza-visszaevezzen a megyei vizekre.

Név: Török Dezső

Születési hely: Mezőkövesd

Életkor: 52 év

Családi állapot: Nős, felesége vízlaboráns

Gyermekek: kettő, egy fiú,/közgazdász/ és egy lány,/hang-technikus/ már mindketten dolgoznak

Eredeti foglalkozás: villamos mérnök

Kedvenc időtöltés: sport, kajak-kenu, labdarúgás

Kedvenc könyv: SciFi, krimi,

Kedvenc zene: könnyű műfaj: pl.Ákos, Depeche Mode,

        Hány évig élt Elnök Úr Mezőkövesden?

–        Tulajdonképpen két éves voltam, amikor a szüleimmel Tiszaújvárosba költöztünk, s mi azóta, is ott élünk a mai napig. Én villamosmérnökként, azután üzemvezetőként az olajiparban dolgoztam 30 éven keresztül.

–        Innen a gazdasági tapasztalat?

–        Igen, is, no meg 1998-tól vagyok önkormányzati és megyei közgyűlési képviselő, és a pénzügyi bizottság vezetője.

–        Ekkor keveredett a politika színterére?

–        Persze, 1993 szeptemberében lettem a FIDESZ tagja, s 1998-tól három közgyűlési elnökkel dolgoztam végig, úgyhogy szereztem némi tapasztalatot.

–        Sohasem érezte hátrányát, hogy Tiszaújvárosból Miskolcra kell járni dolgoznia?

–        Ugyan, dehogy. Kifejezetten jó az a néhány perc, amíg reggel beérek a Megyeházába, vagy hazaérek a hivatalból. Ha csak nem csörren meg a mobil, sok mindent végig lehet gondolni vezetés közben.

–        2014. októberében választották meg a BAZ-Megyei Közgyűlés Elnökének. Volt olyan pillanat, amikor megbánta, vagy amikor úgy gondolta, hogy jobb lenne távol lenni a politikától?

–        Nem soha, egyetlen pillanatig sem. Szeretem, élvezem ezt a munkát, és persze az sem utolsó szempont, hogy azért ebben az időszakban olyan fejlesztéseket tudtunk generálni, ami azelőtt már nagyon régen volt. Gondoljon bele, hogy annyi uniós forrást kaptunk, amellyel olyan terveket valósíthattak meg a megye települései, amelyekre eddig esélyük sem volt. Az önkormányzat tevékenységének a középpontjában a területfejlesztés áll, s ennek legfontosabb eleme a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), amely keretében 93 milliárd forint áll rendelkezésre a 2020-ig tartó uniós finanszírozási ciklusban. Eddig 82,65 milliárd forintot szerződtünk le a különböző projektekre, decemberben további 7 milliárdról született döntés, tehát jól haladunk, alig van már kihelyezésre váró forrás. Nincs olyan ember, aki megbánná, hogy ilyen időszakban vállal politikai szerepet, amikor végre termőre fordul a munka, amikor gazdagszik megyéje, utak, hidak épülnek, s a települések egyre élhetőbbek, szebbek lesznek.

–        Ennek ellenére mégis fogy a megye lakossága…

Ez természetes folyamat, csak a mi kultúránkban volt szokatlan, hogy az embereknek váltaniuk kell, menniük kell a munka után. Már fordulni látszik a trend, s mind többen jönnek vissza, haza, mert van, lesz munkahelyük itthon is. Az pedig egyáltalán nem baj, hogy más országokban is szereznek munkatapasztalatot. Ez egykor is így volt, amikor az inasok, mesterek külhonban dolgoztak, tanultak. Miután a gazdaság egyre jobban teljesít, a munkahelyek száma szaporodik, itthon folgkják ezeket a tapasztalatokat hasznosítani. Például az önkormányzat által vezetett konzorcium keretében működő „megyei foglalkoztatási paktum” 28 hónapja indult és nagyon szép eredménnyel, az időarányos elvártnál sokkal jobb számokat produkálva működik, azóta harmadával csökkent a regisztrált munkanélküliek száma a megyében.

–        Októberben újra választás lesz. Hogy gondolja, belevágna a következő öt esztendőbe a megye élén?

–        Ha a megyei és az országos választmány nekem szánja ezt a tisztséget, akkor természetesen, hiszen mint mondtam, eddig terveztünk, dolgoztunk, vetettünk, de az eredmények most jönnek, az aratás ezután követezik, s szeretném látni, hogy mindaz termőre fordul, amiért eddig dolgoztunk.

–        Köszönöm az interjút!

–        Én pedig – talán még most sem késő – szeretnék, a Royalmagazin olvasóinak, s megyénk minden lakosának eredményekben és egészségben gazdag 2019-es esztendőt kívánni!

Orosz B.Erika

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp