2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Interjú » Labda, busz és tévé – Arc-téri jelentés: Borsos Attila (MVK)
9127-labda-busz-tv

Labda, busz és tévé – Arc-téri jelentés: Borsos Attila (MVK)

Sorozatunk szokásos bevezetője elé most az kívánkozik, hogy elmondjuk: talán ez az első alkalom, hogy a miskolci (írott) sajtóban megszólal a korábban a sportbarátok által klasszis kézilabdázóként ismert, újabban viszont a városi közlekedési társaság vezetőjeként a lapok hasábjain – olykor – feltűnő Borsos Attila. Beszélt nekünk pályája eddig szakaszáról éppúgy, mint buszokról és villamosokról, vagy a tévékommentátori karrierjéről.

Jöjjön akkor a megszokott bevezető.
Nevek és arcok, elsősorban újságcikkekből ismerheti őket a nagyközönség. A városi cégek vezetői és hasonló fontos posztok betöltői főleg akkor kerülnek a címlapokra, mikor hatalmi váltás következik be. Igazgatók jönnek, mennek, némelyiket mire megismernénk, újságolvasóként-városlakóként, már csak a távozása kapcsán gondolhatunk rá. A 2010. októberi változások folytán cégvezetői székbe került, illetve a posztról leváltott szakemberekkel készítettünk interjúkat. A sorban a következő tehát Borsos Attila, aki az MVK Zrt. vezérigazgatója tavaly november vége óta.


– Feltűnően keveset szerepelt egyelőre a helyi sajtóban. Interjút majdhogynem egyet sem lehetett látni önnel, de nyilatkozatokat se nagyon. Mondják, rettentő elfoglalt, és tudható-sejthető, nem miskolci lakos. Mennyi időt tölt a városban az utóbbi időben?

 

– Általában négy napot itt vagyok. Ezen felül minimum egy nap Pesten telik munkával, főleg a Zöld Nyíl kapcsán, és más találkozókat is oda szervezek olyankor.
– Akkor kiterjesztve a kérdést: mennyi időt tölt az utóbbi öt hónapban az MVK-val?
– Az első időszakban szinte minden napot, még hétvégére is mindig vittem, viszek magammal haza olvasnivalót.
– Merthogy az egzisztenciája, azaz a családja a fővárosban maradt, ugye?
– Annál is inkább, mivel az egyik fiam most érettségizik, a feleségem pedig az érdi kézilabdacsapat vezetőedzője.
– De mesélik, Franciaországhoz is kötődik.
– Elvégre ott éltem 15 évig, a húgom és az ő családja ma is kint lakik.

– Tulajdonképpen ott vagyunk, ahova ez az interjú el szeretne jutni: bemutatni az utat, amelyen haladva az ismert sportolóból, külföldön is sikeres kézilabdázóból egy nagyvárosi tömegközlekedési szolgáltató első embere lett. De előtte egy aktuálisabb kitérő: miként történt, hogy hétről hétre a tévében láthatjuk-hallhatjuk kézilabdameccsek közvetítésében?

– Mikor 2003-ban hazajöttem Franciaországból, éppen egy női világbajnokság zajlott. A magyar lányok pedig a franciákkal játszottak. A döntő előtt felhívott a Sport TV főszerkesztője, hogy ha van kedvem, jöjjek be a stúdióba. Ráadásul akkor a feleségem épp a francia csapat technikai igazgatója volt. Igent mondtam, szakkommentátorként szerepeltem a közvetítésben, és a dolog ebből a szempontból jól sikerült…
– Szemben azzal, hogy a pályán a mieink emlékezetes körülmények között alulmaradtak…
– … Igen. Azután a következő versenyre, nem emlékszem már, mi volt, felkértek az egésznek a szakkommentálására. Azóta már a nyolcadik évet töltöm ezzel a „hobbival”, minden világversenyen, nőin, férfin, közreműködtem, rendszerint a helyszínen. Nekem ez nagyon jó. Mikor abbahagytam a játékot, húsz év után, kiléptem a sportágból, és nem akartam edző lenni – de így mégis a közelében maradhattam, és elmondhatom a véleményemet róla. A nemzetközi kézilabdaéletben otthon voltam. Ugye, a franciák ebben az évtizedben a világ legjobbjaivá emelkedtek, a férfi csapatban közeli barátaim vannak, sokukkal még együtt játszottam. Szóval ha szól nekem a magyar riporter kolléga, hogy mondjuk Karabaticcsal kellene beszélni, csak odamegyek hozzá – más újságírók meg sorban állnak hozzá interjúért.
– Azóta már más tévékben is szerepel.
– A Sport TV utóbb elvesztette a monopóliumát a kézilabda-közvetítések terén, bejött a Viasat, most meg a Digi TV-nél vagyok.

– Hanem immár lassan fél éve egy nagyvárosi nagyvállalat vezetője, amely cég, amint hallható, komoly átalakításokra szorul; maradhat-e e mellett az említett hobbi, a tévézés?
– Hogy folytathatom-e tovább a kommentátorkodást? Elég jól összeegyeztethető a kettő, szerencsére. A tévézés általában hétvégére esik, hiszen csak válogatott és Bajnokok Ligája-találkozókon működöm közre. És hát ez nem kenyérkereső foglalkozás, mint mondtam.
– Akik kinevezték vezérigazgatónak, azaz a társaság tulajdonosa, az önkormányzat, részükről sem merült fel aggodalom ezzel kapcsolatban? Nem kérték, hogy hagyjon fel a „hobbival”?
– Mikor először Miskolcra jöttem tavaly ősszel, ott voltak a megbeszélésen a város, illetve a holding vezetői, mindent megbeszéltünk. És a végén valamelyikük még jelezte, egy külön kérése lenne… Hogy ha elvállalom, semmiképp se hagyjam abba a tévézést, mert élvezi! Ne fosszam meg tőle.
– Tehát nem hogy hátrányként, de kifejezetten előnyként értékelhető ez a kettős szerepvállalás?
– A vállalatnak, a vállalatvezetésnek tapasztalatom szerint egyértelműen pozitív aspektust ad. A kézilabdát sokan ismerik, szeretik, és engem is sokan felismernek miatta. Úgy tűnik, pozitív imázst ad. Megkönnyíti a szakmai partnerekkel a kapcsolatépítést. Ez nem olyasmi, ami megosztaná az embereket; mint egy valóságsó például. Aki nézi, követi a sportot, az szereti is. Az adások közben sms-eket küldenek a nézők, meg szoktam kérdezni, miket írnak, és kevés olyan akad, ami ellenem irányulna, kritizálna, hogy „milyen hülyeséget mondtam”. Ugyanakkor egy európai uniós projektben, amibe bekapcsolódik az MVK – közlekedésfejlesztés a téma, több város, a ciprusi Nicosia, a francia Nantes, egy potugál város is benne van -, szóval Brüsszelben ültünk a konzorcium ülésén, és megszólított a nantes-i képviselő, hogy én „az a Borsos Attila vagyok-e”…, mert nem tudja elhinni. Igen, válaszoltam, és Nantesban is játszottam. Amúgy a közösség közlekedés működtetése, fejlesztése terén épp Nantes-tól sokat tudunk tanulni.

– Franciaország és a tömegközlekedés ügye: ha jól tudom, itt találkozott pályáján a korábbi sportolói karrier és a későbbi szakmai szféra.
– Franciaországban profi játékos voltam. Egész karrierem alatt folyamatosan tanultam. Itthon kezdtem, az Államigazgatási Főiskolán, azután elvégeztem a jogot. Marseille-ben projektmenedzser szakot végeztem, tanítottam is kereskedelmi egyetemen. Utána 1998-ban vagy ’99-ben megkeresett egy francia nagyvállalat, a menedzsmentbe be akartak építeni élsportolói múlttal és persze megfelelő végzettséggel rendelkező embereket. Még játszottam akkor, mellette dolgozni kezdtem náluk és beiratkoztam egy párizsi egyetemen a városüzemeltetéssel foglalkozó kurzusra. Ott a közösségi közlekedés volt az egyik szakirány. Nem mérnököket, hanem menedzsereket képeztek. De az első szakterületem a hulladékgazdálkodás lett. Kineveztek a cég magyarországi leányvállalata élére, 2003-ban. Két évvel később kezdtek a közlekedés terén is szerepet vállalni hazánkban. Akkor merültem bele ebbe a témába.
– Meséljen erről az időszakról!
– A Veolia Európa legnagyobb magánkézben lévő közlekedési társasága. Több mint 28 országban van jelen, sok száz céggel. Körbejárhattam szinte az egész „birodalmat”. Jó iskola volt, láttam, máshol mit csinálnak jól. A Veoliánál 2010-ig dolgoztam, kelet- és dél-európai fejlesztési igazgató voltam.
– Ez földrajzilag is azt sejteti, hogy meglehetősen sokrétű tapasztalatokra tehetett szert. Ausztriától Bulgáriáig.
– Az alapelvek a hatékony működésre azonosak mindenhol. Természetesen az osztrák és svájci tapasztalatok jól hasznosíthatóak. De az eltérő adottságok mindenhol eltérő elvárásokat jelentenek: más egy városi önkormányzati tulajdonnál, mint egy magáncégnél.

– Akkor el is érkezünk lassan a borsodi megyeszékhelyre. Itt, ugye, nyilvánvalóan az előbbire talált példát: a száz százalékban városi tulajdonú társaságot, az MVK-t. Hogyan indult a kapcsolat? Mikor keresték először Miskolcról?

– Novemberben.
– Csak a helyhatósági választás után?

– igen. A polgármester urat például nem is ismertem azelőtt. Az előzmény annyi, hogy 2010-ben a Veolia úgy döntött, kivonul az országból. Választás elé kerültem: megyek én is külföldre – de inkább itthon akartam maradni. Annyi megoldandó probléma van a magyarországi közösségi közlekedésben… Csináltam egy saját tanácsadó céget, EU-s projekteknél voltam szakértő. Közeledtek a tavaszi választások. Érthetően, mondjuk, februárban nem akartam egy nagyvállalathoz elmenni… esetleg csak pár hónapra. Pedig itt sajátos a helyzet: aki ehhez a területhez ért, lényegében csak „állami” cégnél érvényesülhet. Önkormányzati van 4-5, meg a Volán társaságok. Végül ősszel már nem volt annyira váratlan az a bizonyos hívás Miskolcról. Láttam azt az 5-6 céget, ahol alkalmasint szükség lehet a munkámra; köztük volt az MVK is.
– Kellett gondolkodnia a felkérés elfogadásán?
– Mikor elsőre eljöttem, rendkívül pozitív benyomást szereztem. A polgármester elmondta, szakmai alapon szeretne vezetőt választani. Az összes városi cégnek, de különösen az MVK-nak.
– Úgy tudni, az előző vezérigazgató is ilyen alapon került anno ide, hasonló adottságokkal.
– Ezt nem tudom, de nyilván volt egy tulajdonosi döntés, hogy lecserélik; engem csak utána kerestek meg.

– Mi képezett erősebb vonzerőt mint kihívás: a miskolci tömegközlekedés általában, vagy maga a Zöld Nyíl beruházás?

– Ami a beruházást illeti: ez egy már elindított projekt. Mikor átvettem, addigra már teljesen leszűkült a mozgástér. Azt kell megvalósítanunk, ami a szerződésben áll. Én ebbe az egészbe a szakszerűséget akartam visszahozni. Tudni kell, ilyen projekt vidéki nagyvárosban még sohasem volt. Ilyen komplexitású. Sok mindent „útközben” kitalálni, megtanulni. És nem csak nekünk. Az ellenőrző hatóságoknak, az államnak, a hivataloknak, de még az EU-s szerveknek is. Itteni tapasztalatuk nekik sincs. Ami az MVK-t illeti, a vállalatnál jó szándékú, szakmájukhoz értő embereket találtam – jórészt -, akik azonban nem kapták meg az irányítási know-howt. Szóval ami a kihívást illeti, mikor átvettem a céget, három feladatot tűztem ki. Az első a Zöld Nyíl eredményes megvalósítása. Ez kulcskérdés. Nem csak az MVK, de az egész város jövője szempontjából. Minden milliárd, amit kudarc esetén vissza kellene fizetni a támogatásból, halálos döfést jelentene… a városnak is. Ezért ezt nem lehet „magyarosan” kezelni. A második az, hogy krízishelyzet van – a magyarországi közösségi közlekedésben általában. Az egész szektor válságba került. Nem specifikusan Miskolcon, hanem mindenütt. A harmadik feladat pedig, hogy mint minden vállalatot, az MVK-t is egyre hatékonyabbá kell tenni. És egy csomó tényező befolyásolja ezt, ami a hatékonyság ellen hat…

– Százezres lakossági tömeget kell napról napra kiszolgálni, ellenben a szolgáltatás árát képtelenség piaci alapon egy szint fölé emelni, ugye?
– Ha a bevételt nem tudom növelni, és veszteséget termelek, akkor a kiadást kell csökkenteni. Az a kiindulási pontunk, hogy a szolgáltatást nem szabad rontani. Azon vagyunk, hogy megpróbáljuk ugyanazt a feladatot ellátni, mint eddig, csak olcsóbban.
– Milyen lépések vezethetnek ehhez?
– Első, hogy magát a szervezetet átalakítsuk. A vezetési struktúránál kezdve. A vezetők számát csökkentjük. Utána az lesz minden vezető dolga, hogy megnézze, a területén mennyi emberre van szüksége.
– Ezt az érintettek, a vállalatnál dolgozók tömege úgy fordíthatja le magának: leépítések lehetnek. Egyelőre maradjunk annyinál: mikor kerül napirendre ez a kérdés?
– Az év második felében.
– A szolgáltatás színvonalának, volumenének megtartása nehezen képzelhető el kisebb létszám mellett, nem?
– Nem arra építünk, hogy kevesebb sofőr legyen.
– Az utazóközönség is rosszul viselne a négy évvel ezelőtti hálózatracionalizálás – azon belül járatmegszüntetések, ritkítások – után egy újabb hasonló drasztikus beavatkozást.
– Olyan menetrendi struktúrát, aminek negatív hatásai volnának, nem tervezünk. De nem tudok letenni az önkormányzat asztalára olyan tervet sem, ami többe kerül a mainál.
– Az önkormányzat, ugyebár, nem csak tulajdonosként, de megrendelőként is szerepel a képletben.
– Hogy hova mikor menjen a busz, az az önkormányzat döntése. A helyhatóság rendeli meg szakcégétől a szolgáltatást. Mi csak javaslatot tehetünk. A képviselő-testület dönt. Ugyanez vonatkozik a tarifára is. A jegyek, bérletek árát közgyűlési határozat szabja meg évről évre.

– Kérdés, kell-e olyasmitől tartania, hogy politikusok, azaz képviselők politikai megfontolásból – választóik, a városlakók vélt vagy valós érdeke szerint – kérésekkel, ötletekkel igyekeznek majd felülírni a józan szakmai számításokat. Ilyesmire akad bőven példa. Kapott ígéretet rá, hogy az új testület kerülni fogja az ilyen akciókat? Milyen a viszonya a legfelső városi vezetéssel?
– Olyan viszonyban vagyunk, hogy ha azt mondom, ez a hálózat ennyibe kerül, akkor elhiszik nekem. Látni kell, hogy az önkormányzat legjobb szándéka ellenére sem tud több pénzt adni.
– Pedig már jelen helyzetben is elhangzott – és amúgy is időről időre el szokott -, hogy „legyen ingyenes a tömegközlekedés”. Mit lehet kezdeni ezzel a közkeletű javaslattal? Van bármi realitása?
– Ingyenes? Nekem mint vállalatvezetőnek az lenne a legjobb! Nem kellene vacakolni a jegyekkel, ellenőrzéssel… Nos, a nagyvilágban van realitása.  Máshol. Választásokat lehet nyerni ilyen ígérettel. Magyarországon viszont nincs. Ha ingyenes egy szolgáltatás, azt jelenti, közfinanszírozású. Valakinek meg kell fizetnie – ez esetben mindenkinek. Gazdagnak, szegénynek, akár igénybe veszi, akár nem.

– A tömegközlekedés, vagy ahogy a szakmabeliek szeretik nevezni, a közösségi közlekedés ezzel együtt a köz érdekében, részben annak a pénzéből működtetett és fejlesztendő szolgáltatás. Szerepe újra meg újra megkérdőjeleződik, átértékelődik. Hogy látja ma a helyzetet?
– A közösségi közlekedés aránya Európán belül nálunk kiugróan magas. Merthogy itt is sok a kocsi, de még mindig kevesebb, mint a fejlettebb államokban. A probléma az, hogy az arány jelenleg is csökken, mert a motorizáció emelkedőben. Nyugat-Európában már visszapártolnak az utazók a személyautótól a buszhoz-villamoshoz. Nálunk a tendencia még ellenkező irányú, és megállítani csak egyféleképpen lehet: minőségi szolgáltatással.
– Tehát ha szebb-jobb az autóbusz, az emberek arra szállnak reggel, nem saját kocsival indulnak munkába: ez volna a dolog logikája. Tartok tőle, ez sokaknak még kevés mint vonzerő…
– Nyilván van egy réteg, amelyet sohasem tudunk majd megszólítani. De mindenki másra igaz: amikor felszáll egy olyan villamosra, ami percek alatt végigsuhan a fél városon, olyan buszra, ami kényelmes és nem büdös… akkor fogékonyabbá válik az üzenetünkre. Erre tudunk felkészülni technikailag, emberileg, a járműparkot illetően, és olyan forgalomszervezéssel a városban, ami előnyben részesíti a közösségi közlekedést. Ez utóbbi mostanáig nem volt meg.
– Ha üzenet van, akkor azt el kell juttatni az emberekhez. Mérsékelni vagy erősíteni kívánja a kommunikációt a cégnél?
– A kommunikációval mindig van egy „magyar” probléma. Hogy meggyőzzük az embereket, kommunikálni szükséges, intenzíven. Ez azt jelenti, hogy az aktivitás nagy része óhatatlanul elmegy a „levegőbe”. Tízszer meg kell szólítani valakit, hogy egyszer meghallja. És ez nehezen mérhető. Szóval nagyon sikamlós szakterület. De nem lehet máshogy.
– Talán a kommunikációhoz tartozik az is, hogy újdonsült vezérigazgatóként szinte lehetetlennek bizonyult a helyi médiának önt megszólítani az elmúlt közel fél esztendő során. Újságíró kollégák panaszkodtak: hiába kérnek időpontot.
– A nagy időhiány az oka. És eddig azt is el akartam kerülni, amíg nem ismerem a vállalatot, a helyzetet, a kollégákat közelről, hogy elkezdjek beszélni róla. Nem szeretek banalitásokat hangoztatni.

Balogh Attila

Fotó:Juhász Balázs

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!