Beszélgetés Borkúti Lászlóval, Miskolc város díszpolgárával
Napok óta a fülemben cseng ez egyik múlt havi riportomban elhangzott mondat: „Magyarország városai közül Miskolc egyike azoknak, ahol a legmagasabb az aktívan sportolók száma.” Ezek szerint a sokak által elmaradottnak tartott Borsod-megye több szempontból igenis kitűnik más régiók közül. Kíváncsi voltam, így van-e ez a rendezvények, kulturális programok terén is. Erről kérdeztem Miskolc város kulturális életének egyik legelismertebb személyiségét, Borkúti Lászlót, akit 2007 májusában választottak Miskolc díszpolgárává.
• Valóban nincs okunk szégyenkezni, hiszen Miskolc kulturális életét számos neves esemény fény jelzi. Jelenleg is több színvonalas rendezvény közül választhatnak az itt lakók és a városba látogatók. Az egyetlen probléma talán az, hogy a programok nincsenek kellőképpen propagálva, nincs országos hírverésük, így nem mindig jut el az érintett célközönséghez.
• Színvonalas, de csendes rendezvények ezek…
• Valahogy így. Miskolcon nincs kiépített intézményrendszere a rendezvényszervezésnek, a lelkesedés azonban határtalan. Rengeteg a kezdeményezés, a valamit közzé tenni akaró ember, akik pedig nagyon erősen kötődnek a városhoz. Talán még erősebbé vált ez a ragaszkodás, amikor Miskolc versenybe szállt az Európa Kulturális Fővárosa címért, és így sokan így még inkább maguknak érezték ezt az ügyet. Jó látni, hogy szerveződnek fiatal csoportok, és veszik készbe a miskolci fesztiválok rendezését, érzik szívügyüknek a legkisebbek szórakoztatását is.
• Mekkora hangsúlyt kell fektetni a gyermekrendezvényekre?
• A lehető legnagyobbat. Nagyon fontos az, hogy a gyerekek érezzék, hogy tartoznak valahová, hogy ne csellengjenek cél nélkül. Többek között ilyen okból is hoztuk létre a Görömbölyi Kulturális Egyesületet, amely napjainkban csaknem 200 főt számlál. Az évek során emellett, hogy felépült a Közösségi Ház és amatőr színjátszó csoport létesült, számtalan barátság is kötetett. Jó érzés tudni, hogy egy szilveszteri mulatozás során nem kell idegeskedni, merre járnak a gyerekek, hiszen egész biztos, hogy az egyik baráti házaspárnál gyűltek össze csapatostól.
• Mindez csakis önzetlenül működhet…
• Amíg az egyesületek vezetői bármiféle jutatást várnak tevékenységükért, ez a dolog nem működhet. Teljesen önzetlenül, belső motivációból kell tennünk mindent, hiszen a kultúraközvetítés a társadalom minden tagjának feladata. A civil törekvések egyre erőteljesebb szerephez jutnak a kulturális életben, az önkormányzat és az állam csak támogatója lesz ezen kezdeményezéseknek.
• Kultúrát közvetít a könyvekkel is. Hogyan került a könyvkiadói pályára?
• Népművelés és könyvtárszakon végeztem, de igazából csak a véletlennek köszönhető, hogy kapcsolatba kerültem a könyvkiadással. Az 1980-as évekig kizárólagos állami monopólium volt úgy a könyvkiadás, mint a könyvterjesztés. 1982-ben lehetőség nyílt arra, hogy bekapcsolódjam a kultúra ezen fajta közvetítésének, és belevágtam. Az Egyetemi Könyvkiadó és Könyvesbolt igyekszik az itten kutatók és előadók publikációit közölni, és az egyetemi élet szerves részeként bekapcsolódni annak vérkeringésébe. Életemnek ez a két színtere több szinten is összekapcsolódott. Egyik a művelődés és a színvonalas szórakozás, a másik pedig az, hogy a kiadóvállalatok és a politikai életben folytatott örökös küzdelemben az ember egy picit elmagányosodik, ezért még inkább szüksége van arra, hogy emberek között legyen, hogy embereken segítsen, és valami jót, valami többet nyújtson nekik. Engem ez motivál, ez teszi teljessé az életem.
