Beszélgetés Némethi Zsófiával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem harmadéves hallgatójával
Kinézve az ablakon szomorú lemondással vettem tudomásul, hogy az eső – ahogy immáron kerek egy hete teszi – szakadatlanul esik. Ilyenkor nem vágyik az ember egyébre, mint egy baráti beszélgetésre két bögre forró tea társaságában. Hát, így született ez a riport is.
• Minden hat évesen kezdődött…
• Ez így van. 1993-ban kezdtem el zongorázni az Egressy Béni Zeneiskolában.
• Ha jól tudom, a megszokottól eltérően nem a szüleid unszoltak Téged, hanem épp ellenkezőleg…
• Valóban én voltam az, aki a nyakukra járt, hogy írassanak be zongorázni. Szerencsére az elejétől fogva 100%-ban támogattak mindenben, minden segítséget megkaptam tőlük, amire csak szükségem volt. Sokat köszönhetek emellett az egykori és mostani tanáraimnak is.
• Már a zongoraleckék kezdetén is nagyon gondos kezek közé kerültél…
• Az Egressy Béni Zeneiskolában Állné Szabó Klára gondjaira bíztak, akitől nem csak szakmailag, de emberileg is nagyon sokat tanultam. Ő volt az, aki megerősített abban a hitemben, hogy ezt az utat akarom folytatni, aki elindított ezen a pályán. 12 évesen felvételt nyertem a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumba, ahol tanárom Hargitai Imre lett.
• Nem csalnak emlékeim, ha azt mondom, nem volt könnyű időszak ez számodra…
• Nem bizony. 12 évesen elszakadni a szülői háztól, egy teljesen idegen városba, idegen emberek közé. Csak egyet tudtam, zongorázni szeretnék, és ha ehhez Budapestre kell költöznöm, akkor, ha a fejem tetejére állok is megteszem. Jó pár átsírt éjszaka árán, de sikerült.
• Nem is akárhogy. Immáron harmadik éve vagy budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Mesélj egy kicsit erről!
• Ez mindenképp hatalmas mérföldkő volt az életemben. Nem titok, hogy sokszoros túljelentkezés van az egyetem csaknem összes szakára. 2005-ben azon tíz szerencsés között lehettem, akik felvételt nyertek zongora szakra. Jelenleg nyolcan tanulunk Budapesten, ketten pedig külföldön folytatják tanulmányaikat. A zongorista szak mellett indult vonós, fúvós, ütős, ének és énektanár szak, illetve zenetudományi szakirány.
• Egy közös. A zene szeretete.
• Életünk a zene. A napi 6-7 órás gyakorlások, az éjszakákba nyúló próbák eltörpülnek amellett a semmihez nem hasonlítható élményhez és érzéshez, amit maga a játék és a közönség szeretete ad.
• Felsorolod Te azt a számtalan díjat és fellépést, ami már most mögötted van, vagy tegyem meg én?
• Az első komolyabb fellépésem 1999-ben az MTA-n volt, de szerepeltem már a Pesti Vigadóban, Zágrábban a Versenygyőztesek Gálaestjén, a Zeneakadémián, résztvevője voltam a Miskolci Kamarazenei Nyárnak az elmúlt két évben és tavaly a Szegedi Szabadtéri Játékoknak is. A versenyek közül említést érdemel a 1997-es Kassai Nemzetközi Zongoraverseny, ahol 4. helyezést értem el, a 2001-es Eszéki Nemzetközi Zongoraverseny 1. díja, a 2003-ban megrendezésre került Békéscsabai Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny 1. díja, különdíja és a verseny nagydíja és a 2006-os Szegedi Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny 1. helyezése és különdíja.
• Van példaképed?
• Talán Kocsis Zoltánt és Fischer Anniet tudnám kiemelni.
• Mi a cél?
• Mint a legtöbb zenész én is szólókarrierről álmodom, menedzsmenttel és világraszóló koncertekkel. Nőként ebben a szakmában is nagyon nehéz érvényesülni, nem halmoznak el bennünket ajánlatokkal, és mindenért kő keményen meg kell küzdeni. A nehézségek ellenére számomra ez egy meseszép cél, és igyekszek mindent megtenni annak érdekében, hogy az álom egyszer valósággá váljon.
