2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Interjú » A cél maradt: Építsük együtt Nagy-Miskolcot!

A cél maradt: Építsük együtt Nagy-Miskolcot!

Év eleji beszélgetés Veres Pál, miskolci Polgármesterrel

 Veres Pál kampány szlogenje volt a címbéli mondat, s a város lakossága szavazatával is emellé a gondolat mellé állt. A megvalósításról beszélgettem Miskolc város polgármesterével.

Eltelt három hónap megválasztása óta. Ez az időszak elsősorban az átadás-átvételről, átvilágításokról szólt. Ez idő alatt körvonalazódott, mit hagyott hátra az előző városvezetés, miből, mennyiből gazdálkodhat Miskolc a következő években. Ezután is úgy gondolja, hogy ez a szlogen a hétköznapokban is megvalósítható?

– Igen mindenképpen. A lakosságnak tett ígéretemet be akarom tartani, nem csupán a szlogenek szintjén. Azt azonban el kell mondanom, hogy a cél maradt, de kissé nehezebben megvalósítható a számok tükrében, mint gondoltam.

– Az elmúlt hetekben egy 53 milliárdos csontváz esett ki a szekrényből, amely a Holding átvilágításának mínuszos eredménye. Mit kezd ezzel az új városvezetés, hiszen ez majd egy éves költségvetése Miskolcnak? Miből pótolja? Újabb hitelt vesz föl?

– Nem veszünk föl újabb hitelt. Konszolidálni fogjuk ezt az összeget. Új költségvetés, új menetrend, szigorúbb gazdálkodás, a bevételek növelése.  A város költségvetésének tervezése folyik, az előterjesztés februárban kerül a testület elé. Ebben mindenképp számolunk azzal, hogy az adósságunk egy részét törlesszük a cégcsoport felé. A Miskolci Önkormányzatnak is érdeke, hogy a Holding cégei pénzhez jussanak, hiszen csak így tudják a miskolciakat kiszolgálni, a megfelelő szolgáltatásokat nyújtani.

Ha a versenyszférában valaki ilyen felelőtlen gazdálkodást folytatna, mint a miskolci Holding vezérkara, minimum a fejét vennék. Lesz-e Önöknél felelősségre vonás, elbocsátás?

– Megalapozatlanul senki ellen nem teszünk feljelentést. Nem követjük az előző városvezetés hibás példáját, mert itt nem politikáról, hanem gazdálkodásról van szó. Jogászok bevonásával már vizsgáljuk a szerződéseket, a megkötött kötelezettségvállalásokat, és jogi úton keressük a város igazát. Azt ígértem, és ehhez tartom is magam, hogy nem lesz látványos boszorkányüldözés semmilyen szinten. Akikkel tudunk, és jó szakemberek azokkal továbbra is együtt dolgozunk a város érdekében. A Holding Igazgatótanácsa már kiírta a tagvállalatok vezetői posztjára a pályázatokat, így a cégek élére olyan szakemberek kerülhetnek majd, akik tudnak azonosulni az újfajta szemlélettel.

– A megismert számok hogyan befolyásolják a fejlesztéseket?

–  A beruházásoknak folytatódnia kell. A nagyobb városi projektek – a Diósgyőri vár, a Szent István tér, a tapolcai strand – áttekintése folyamatban van. A Diósgyőri vár esetében sikerült olyan műszaki tartalmat elfogadtatni a miniszterelnökséggel és a kivitelezővel, amelynek köszönhetően nem kell plusz forrást bevonnia a városnak a fejlesztésbe – ez jelentős siker. A szakemberek olyan elemeket vettek ki a tervekből, amelyek nem tettek volna hozzá a vár turisztikai funkciójához és értékéhez. Lesznek viszont olyan új elemek, amelyekről széles körben szeretnénk egyeztetni a vár környéki lakosokkal, helyi vállalkozókkal. Az Y-híd beruházása is elkezdődik, ez egy NIF-es / Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt./ program, rendelkezésre áll a forrás.

–  Kicsit hazabeszélek, mint egykori tapolcai lakos, de a szállodák tulajdonosai is nap-mint nap felvetik, hogy nagyon örülnek az élményfürdő beruházásnak, ez bizonyára növeli majd a vendégéjszakákat, de alaposan átgondol infrastruktúrafejlesztés – utak, WC-k, csapadékvíz – szennyvízelvezetés – nélkül a településrész belefullad majd a forgalomba. Van-e erre terve a városnak?

– Van rá terv és forrás is.  Az élményfürdő mellett a teljes Hejő-park, az Őspark a Csónakázó tó, az utak felújítása, építése is benne van a projektben.

– Van a városban néhány olyan belvárosi épület, amelynek a sorsa régen vajúdik, pl. Avas szálló, volt Szentpáli Iskola. Lesz-e arra forrása a városnak, hogy ezeket felújítsa?

– Az Avas Szálló befektetőre vár, nem a város fogja felújítani, de a volt Szentpáli iskolában Művészeti negyed épül, sok-sok fontos funkcióval, s elkezdjük a beruházás első ütemét.

Ha már a belvárosnál tartunk. Rendkívül zavaró és veszélyes az a sok galambürülék, ami a Széchenyi utcát borítja. Láthatóan rongálja az egyébként is meglehetősen rossz állapotban lévő épületek külső homlokzatát. Más városban ezt a kérdést már sikerült megoldani…

–  Ez egy nagyon összetett probléma. A főutcai épületek vegyes tulajdonban vannak. A magántulajdonban lévő épületek tulajdonosait nem tudjuk kötelezni arra, hogy a homlokzatot felújítsák, a városnak pedig erre nincs pénze. Úgy tűnik, hogy több jelentkező, befektető is van, aki szeretne itt egész épületeket megvásárolni, talán ez lesz majd a megoldás, persze nem egy év alatt. Egyébiránt a Fő tér projekt nem csupán egy térre, hanem a belvárosra is koncentrál. Ez a terv nagyon korrekt, de a prioritásokat figyelembe kell venni, és majd a társadalmi vita után eldöntjük, hogy milyen funkciók kellenek, és hogyan. Szeretnénk majd mozgósítani ehhez a Belvárosi Klasztert is, hiszen ők ezért alakultak meg valamikor.

– Gazdaságfejlesztés. Ha jól tudom, vannak még a városnak üres területei az Ipari Parkban. Milyen befektetőket várnak?

Igen vannak előkészített területeink, és van is érdeklődés. Szeretnénk olyan nagy hozzáadott értékkel bíró beruházásoknak helyt adni, amelyek 100-150 vagy 3-400 főt foglalkoztatnak. A Miskolci Egyetemen képzett hallgatóknak kell lehetőséget biztosítanunk, hogy ne menjenek el csak azért a városból, mert itt nem lehet képzettségüknek megfelelő munkahelyeket találni. A lehetőségeinknek megfelelően, kis lépésekben ugyan, de elkezdődnek a fejlesztések a városban. Azt tartjuk szem előtt, hogy Miskolc egy vonzó, szerethető, élhető és izgalmas város legyen, ahol érdemes letelepedni, vagy akár visszajönni. Egyébként az Egyetemmel is szeretnénk sokkal élőbb, gyümölcsözőbb kapcsolatot kialakítani, hiszen nem boldogulunk egymás nélkül, s ennek az előnyeit ki kell használnunk.

Folytatódnak-e város népszerű rendezvényei?

– Igen, sőt a kampány során megígértük, hogy visszahozzuk Miskolcra az elmúlt években száműzött nagyobb rendezvényeinket. Így most a Kocsonyafesztivál visszatér „szülővárosába”, ez már biztos, hiszen folyik a szervezése. De azon is dolgozunk, hogyha az lehetséges, a többit is hazahozzuk.

Létezik egy Nagy-Miskolc program, mit emelne ki ebből?

– A Gondoskodó Miskolcon belül is a Salkaházi programot, amelynek bővítését ígértük, annak érdekében, hogy minél több programot kapjanak azok a szépkorúak, akik ezért a városért dolgoztak. A tavalyi Salkaházi karácsonyi ünnepségből hármat szerveztünk, hogy lehetőleg ne legyen olyan szépkorú, aki lemarad a rendezvényről. Illetve plusz 5000 forinttal segítettük a szépkorúakat.

Másik fontos eleme a fiatalok Miskolcon tartása, illetve a már elvándoroltak visszacsábítása. A fiatalok jelentik a város jövőjét, rájuk lehet építeni, velük kell számolnunk. Bevezettük a születési támogatást, egyszeri 20 ezer forintot jelent azon szülők számára, akik a gyermek születésekor és az azt megelőző egy évben miskolci lakcímmel rendelkeztek. A nehéz szociális körülmények között élő családoknak – sajnos Miskolcon sok van ilyen- január 1-től tűzifa, élelmiszer, tanszer, ruhanemű vagy tisztítószer formájában is adhatunk támogatást.

Ezek voltak a kezdeti intézkedések, de természetesen ezt a munkát folytatjuk, hiszen a cél maradt…

–        Köszönöm a beszélgetést!

Orosz B.Erika

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp