2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Elindult a táborok előfoglalása, tízezreket is spórolhat, aki korán lép!
Képernyőkép 2023-02-13 200157

Elindult a táborok előfoglalása, tízezreket is spórolhat, aki korán lép!

Tizenegy hetes lesz idén a vakáció, azaz közel három hónapra kell megoldani a csemeték felügyeletét. A tábori kínálat már most is hatalmas, van bőven miből választani, de idén az emelkedő árak miatt kiemelten fontos, hogy korán foglaljanak táborhelyet a szülők gyermekeiknek. Elindult az előfoglalási szezon a nyárra, a Táborfigyelő vezetőjétől tudtuk meg a legfontosabb részleteket.

Az idei évben a június 16-ai napot várhatják a gyerekek visszaszámolva, ugyanis ekkor kezdődik a 11 hetes nyári szünet. A diákok által nagyon várt vakáció egyben öröm a kicsiknek, egyben feladat a szülőknek: meg kell oldani a közel három hónapos időszakra a gyermekek felügyeletét. Ahol elérhetőek a nagyszülők, ők segíthetnek ilyenkor a legtöbbet, de egyrészt nem várható el tőlük sem, hogy ilyen hosszan vigyázzanak az unokákra, másrészt gyereknek gyerek a barátja, a legjobb, ha a fiatalok a kortársaikkal töltik a szabadidejüket.

Táborfigyelő: Elindult a táborok előfoglalása

„Kézenfekvő megoldás, hogy táboroztassuk a lurkókat, egyre több család él ezzel a lehetőséggel, tavaly 225 ezer gyermek táborozott legalább egy hetet a vakációban. Ennek a rekord részvételnek a megdöntésére is szükség lenne idén, ugyanis egyre több szülőtől halljuk, hogy a munkáltatók nem tudnak hosszabb szabadságot kiadni a nyárra, és sok helyen a nagyszülők már nincsenek velünk vagy nagyon távol laknak, esetleg fizikailag nincsenek abban az állapotban, hogy hosszú heteket töltsenek egy 8-10 éves gyerekkel.” – állítja Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője.

Táborfigyelő: Elindult a táborok előfoglalása

Sajnos az infláció és az emelkedő megélhetési költségek miatt nem annyira egyszerű szülői feladat a nyári időszak tervezése, de szükséges az előre gondolkodás, a nyári szünet kezdete előtt már jellemzően csak a drágább táborokban marad hely, így azon családoknál, akiknél az anyagi megfontolások is fontosak, érdemes előre gondolkodni.

Táborfigyelő: Elindult a táborok előfoglalása

A táboroztatók helyzete sem könnyű, ugyanis már most előre kell látniuk, hogy miként alakulnak a költségeik a nyári időszakra. A helyzet pozitívuma, hogy a nyári szünet ideje alatt a táborok rezsiköltségei közül a fűtés nem mérvadó, viszont akár az áram, akár a gyerekek étkezése, akár a bérleti díjak, állatkerti, múzeumi vagy strandbelépők díjai növekedtek, az alapanyagigényes vakációs lehetőségek költségeiről nem is beszélve.

Táborfigyelő: Elindult a táborok előfoglalása

„Összességében a jelen állás szerint átlagosan 10-20% közötti áremeléssel kalkulálhatnak a családok az idei esztendőben. A jó hír, hogy az emelkedés egy része, egyes táboroknál az egésze megspórolható, ha a szülők korán foglalnak tábort! Ennek oka, hogy a legtöbb vakációs lehetőséget előfoglalási kedvezménnyel hirdetik meg, ami az alapár 5-10, esetenként 15%-os mérséklését jelenti! A kínálat már most is hatalmas, több mint 200 táborturnus közül választhatnak a szülők a Táborfigyelőn, elérhető tanyás gazda tábor, görkorcsolyatábor, robotikatábor, de a kaland, filmes, kézműves és sport témákból is lehet választani, továbbá akad kiképzőtábor, dróntábor, horgásztábor is, és van olyan vakációs lehetőség, ahol brókernek és tőzsdecápának tanulhatnak a táborozók!” – mondta el a Táborfigyelő vezetője.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!