A covid kezdetekor még csak hazai rászorulókat, illetve a velük törődő szervezeteket támogatták heti rendszerességgel a szcientológia önkéntes lelkészek. Aztán a háború elől menekülőket is elkezdték segíteni a határnál és a fővárosban egyaránt.
Mellettük most ismét főként a itthoni nehéz helyzetben lévőknek adományoznak, az ünnepek közeledtével hetente már nemcsak egyszer, hanem több alkalommal is. Az elmúlt két hét leforgása alatt a tartós élelmiszeren, ruhákon, játékokon, kozmetikumokon kívül csokimikulással is segítették az Anyák az Anyákért Alapítványt és a TündérPakk Alapítványt, ez utóbbinak székeket is adományozva az új irodájukhoz. Továbbá a Gyermekétkeztetési Alapítványnak is adakoztak a következő ételosztásukhoz egy kiadós tartósélelmiszer- és csokimikulás-rakománnyal, illetve mentősöknek vittek papírtörlőt, miután azoknak épp erre volt a legnagyobb szükségük.
A jelen gazdasági helyzetben egyre többek kerülhetnek anyagilag szorult helyzetbe, de egész kis odafigyeléssel és ráfordítással is akár csodákat tehetünk! Már ha csak belegondolunk abba, hogy valakinek nem túl nagy befektetés mondjuk egy búzadara, tej és kakaópor megvásárlása, az egy bajba került, szegényebb család gyermekeinek tejbegríz, öröm, jólét, gondoskodás és biztonság érzését adhatja, melyek megfizethetetlenek – a lelki egészséghez is.