2023. 02. 7. kedd

Rómeó, Tódór
1 EUR 391 HUF
1 GBP 438 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • DK: Törvényjavaslatot nyújtunk be azért, hogy a magyar egyetemek visszakerülhessenek az Erasmus+ programba! 

DK: Törvényjavaslatot nyújtunk be azért, hogy a magyar egyetemek visszakerülhessenek az Erasmus+ programba! 

Sajtóértesülések szerint az EU 21 magyar egyetemet zárt ki az Erasmus csereprogramból amiatt, hogy ezeket az iskolákat az Orbán-kormány fideszes politikusok vezette alapítványokba szervezte ki.

Az Európai Bizottság már tavaly ősszel jelezte, hogy nincs rendben az állami egyetemek fideszes alapítványokba űzése; az is az egyik feltételük volt, hogy a kormány szüntesse meg a jelenlegi helyzetet. Orbán Viktor semmit nem tett, ennek pedig most súlyos következményei vannak: 21 magyar egyetem marad ki az Erasmusból, a döntés pedig akár a cserediák-programot is érintheti.

A Demokratikus Koalíció törvényjavaslatot nyúlt be azért, hogy a magyar egyetemek visszakerülhessenek az Erasmus programba! A DK törvényjavaslata megtiltja, hogy az alapítványi irányítású egyetemek kuratóriumaiban állami vezetők és hivatalban lévő képviselők kaphassanak helyet, ezzel pedig elhárul az az összeférhetetlenség, ami miatt most 21 magyar egyetemet zártak ki az Erasmus programból. Láthatóan mára a DK és az Árnyékkormány jelenti az egyetlen reményt arra, hogy a magyar hallgatók továbbra is biztosan részt vehessenek az európai cserediák-programban.

Arató Gergely

A DK frakcióvezető-helyettese

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek