2024. 05. 10. péntek

Ármin, Pálma
1 EUR 388 HUF
1 GBP 451 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • Dél-Borsod nem kér a kormány közlekedésimód-váltás programjából!

Dél-Borsod nem kér a kormány közlekedésimód-váltás programjából!

Augusztus elsejétől az ország tíz regionális vasútvonalán szüntette meg a személyvonatok közlekedését a MÁV, amelynek egyik áldozata a Nyékládháza- Tiszaújváros vonal lett. Érthetetlen ez az intézkedés, hiszen ez egy villamosított vasútvonal, ahol a teherforgalom folyamatos, tehát nem az elavult BZ típusú motorvonatok miatt kell ezen a vonalon a – többek között Hejőkeresztúron is megálló – vonatokat buszokkal helyettesíteni. 

A MÁV-Volán csoport szerint a vonatpótló autóbuszok kiszámítható és a korábbinál kényelmesebb eljutást tesznek majd lehetővé az utasoknak, ezzel szemben az a szomorú igazság, hogy a legtöbb busz érkezése és indulása életszerűtlen időpontban van, amivel sem munkahelyre, sem iskolába nem lehet időben beérni. Felmerül a szándékosság is, úgy mint korábban sokszor a semmihez nem igazodó menetrendek bevezetése után, kihasználatlanságra hivatkozva megszüntetett járatok, majd bezárt vonalak esetében.

A MÁV-Volán csoport júliusban kiadott közleménye szerint, „további intézkedésig” áll fenn ez a helyzet. A Mi Hazánk Mozgalom szerint az egyetlen elfogadható további intézkedés a személyvonat közlekedés azonnali visszaállítása a Nyékládháza-Tiszaújváros vonalon, hiszen ez a húsz kilométeres szakasz köti össze Tiszaújvárost a Budapest-Miskolc fő vasútvonallal, így az országos közlekedésnek is szerves része. Elvárjuk továbbá, hogy a menetrendek kialakításánál széleskörű igényfelmérés után, vegyék figyelembe a dolgozni, tanulni járó emberek esetleges kéréseit.

Szajlai János, a Mi Hazánk Mozgalom választókerületi elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …