2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Barangoló » Sajóbábonyi Város nap
43605

Sajóbábonyi Város nap

Szakítottak a sajóbábonyiak a korábbi hagyományokkal hiszen a városnap már nem csak egy napból áll, hanem egy programsorozat része. Szerdán egy kiváló festőművész kiállításával nyitották meg a városnapi programsorozatukat.


Ezt követően csütörtökön a már jól bevált termés bemutatóval bővítették a program kínálatot. A Tájház csűrjében a Sajóbábonyi Kertbarátkör Egyesület közreműködésével a helyi gazdák és gazdasszonyok mutathatják meg idei szorgos munkájuk gyümölcsét.

Az idei év újabb színfoltja a tájház udvarán életre hívott úgynevezett városnapi ráhangoló, amellyel a régi hagyományok felelevenítése volt a cél.

Az idei éven először utcabált is tartottak, a tűzijáték után illetve a színpadnál elhelyezett urnában leadhatják a Sajóbábonyiak a szavazataikat arra, hogy kit szeretnének látni a jövő évi városnapi rendezvényen.

Minden korosztály számára  kikapcsolódást biztosítottak, úgy hogy megőrizve a hagyományokat de újszerű és változatos programokat is kínálnak.

 

Dr. Szilva István, a település polgármestere köszöntőbeszédében a következőt mondta: „Azt szokták mondani, hogy kétféle ember van. A feléig töltött pohárra az egyikfajta azt mondja, hogy félig tele van, a másik pedig azt, hogy félig üres. Mi, magyarok, többnyire az utóbbi fajtába tartozunk. Arra tanított minket a történelem, hogy ne legyünk túl optimisták, mert a végén még jön valaki, és kiissza a poharunkból a maradékot is.

Mégis azt mondom, hogy mi, sajóbábonyiak, legyünk kicsit derűlátóbbak. Van ugyanis okunk rá. Itt élünk a világ egyik leggyönyörűbb vidékén, amit őseink és elődeink sok ezer éve művelnek már meg, és ahol a mai napig egy összetartó, építő közösség él. Nekünk nem kell félnünk a jövőtől, mert a föld mindig ad enni annak, aki tud bánni vele.

2009 óta immár nyolcadik alkalommal érkeztünk el ehhez a naphoz, amikor a közösség összegyűlhet egy városnap keretében egy kis lazításra, egy kis szórakozásra, amikor – legalábbis egy rövid kis időre – , nem kell foglalkozni a mindennapok problémájával.
Ezzel a nappal szeretnénk kedveskedni minden olyan sajóbábonyi lakosnak, akik szívükön viselik településünk sorsát. Megérdemlik, hogy jól érezzék magukat, kikapcsolódjanak, hisz ki így, ki úgy tesz azért, hogy a település szépüljön, fejlődjön, jobbá váljon.”

Képösszeállításunk a galériában is tanúskodik arról, hogy jól sikerült az idei Városnap Sajóbábonyban.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!