2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Barangoló » KOMPLEX FELZÁRKÓZÁS LAKON

KOMPLEX FELZÁRKÓZÁS LAKON

Célirányos fejlesztések, helyi szolgáltatások, bekapcsolódás a munka világába, közösségi összefogás.  
Az elkövetkezendő 3 év alatt valósul meg mindez Lakon, a helyi önkormányzat a Laki Diák- és Tömegsport Egyesület, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és számos más civil, szociális szervezet együttműködésével.

2018. áprilisában indult a „Szegregált élethelyzetek felszámolása Lakon komplex programokkal” című projekt. A megvalósítás időszakában 60 fő került bevonásra, akik egyéni és családi fejlesztési tervek alapján kapnak támogatást szociális szakemberek közreműködésével.  
Elsősorban a falu szegregált településrészén, mélyszegénységben élők felzárkózását célozzuk meg helyben kialakított Szolgáltató Pontban elérhető szolgáltatásokkal, az egészségi állapot javításával, a képzettségi és foglalkoztatási szint növelésével. Mindezen célok mentén a szabadidős programok körének bővítésével erősíteni kívánjuk a településen a közösségi összetartást, növelni a település megtartó erejét.
A programba bekapcsolódók közül 45 fő OKJ-s szakmaszerző képzésben, 7-8. osztályos felzárkóztató képzésen és kompetenciákat fejlesztő foglalkozáson vesz részt helyben, ami elősegíti foglalkoztathatóságukat és javítva megélhetési lehetőségüket.
A képzések mellett közösségfejlesztő tréningek, foglalkoztatások is teret kapnak, mint a családi életre felkészítő foglalkozás és a szülői szerep megerősítése. Szeptembertől nagy érdeklődéssel működnek az egészség- és sportklub foglalkozások, játékos fejlesztő foglalkozások iskolások számára, a baba-mama játszóház és a foci bajnokság. 2018. szeptemberében Falunapon, októberben családi egészségnappal egybekötött szűrővizsgálatokon vehettek részt a településen élők. A projekt keretében számos ünnepkörhöz kötött rendezvényt tervezünk, melynek a felújított Közösségi Ház ad otthont.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp