2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Árnyékkormány: Leállhat a termelés a Dunaferrben – A kormány kötelessége megmenteni az ott dolgozó több ezer ember munkahelyét! 

Árnyékkormány: Leállhat a termelés a Dunaferrben – A kormány kötelessége megmenteni az ott dolgozó több ezer ember munkahelyét! 

A múlt héten kiderült, hogy a Dunaferr csak részben fogja tudni kifizetni a dolgozóit, ezen a héten ugyanakkor az is eldőlhet, hogy végleg be fog-e zárni.

Ide vezetett, hogy a vasmű egyáltalán nem kapott semmilyen kormányzati segítséget, pedig az ország egyik legnagyobb ipari vállalatáról beszélünk, amely 4500 embert foglalkoztat, a beszállítókkal együtt pedig több tízezer ember megélhetését biztosítja. A Vasmű szerves része Dunaújváros működésének és a magyar gazdaságnak, mind a dunaújvárosiaknak, mind a magyaroknak elengedhetetlen érdeke, hogy működjön.

Az Árnyékkormány szerint a dunaújvárosiak elárulása, hogy idáig fajult a helyzet. A Dunaferrt meg kell menteni, mert több tízezer ember fogja elveszíteni a megélhetését. Az Árnyékkormány továbbra is azonnali kormányzati beavatkozást sürget, az ISD Dunaferr Zrt-t és a munkahelyeket kizárólag gyors központi beavatkozással, illetve állami garanciavállalással lehet megmenteni, állami garanciavállalást kell nyújtani a Vasmű alapanyag-beszállítóinak. A Dunaferr kiemelt munkaerőpiaci szerepe miatt indokolt a növekvő energiaköltségek állami kompenzálása, nem lehet a cég nyakába önteni a kormányzati rezsiemelést.

Kordás László, bér és munkaügyi árnyékminiszter

Mezei Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármestere 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp