Az Erdélyi Gyülekezet és az Érdi Rendőrkapitányság közös szervezésében került
megrendezésre az Áldozatok Napja alkalmából szervezett áldozatvédelmi konferencia. A szakmai tanácskozás elsősorban a bűnmegelőzés aktuális kérdéseit vetette föl a kisközösségek lehetőségeinek és feladatainak szempontjából.
Az Erdélyi Gyülekezetnek és az Érdi Rendőrkapitányságnak az utóbbi években több közös
szakmai programja is volt már, részben azért is, mert a gyülekezet vezető lelkésze, dr.
Fazekas István, drámaíró, egykori büntetőjogász tanulmányokkal és rendszeres előadásokkal
segíti a rendőrség munkáját. Ennek az együttműködésnek a keretében került megrendezésre
az Áldozatok Napjához kapcsolható konferencia, mely a prevenció aspektusából most
leginkább a kisközösségek lehetőségeire fókuszált.
A nagy érdeklődést kiváltó szakmai tanácskozás érintette többek között azt a kérdést is, hogy
a kisközösségek miként óvhatják, és vigyázhatják azokat a gyermekeket és időseket
(különösen az elmagányosodott nyugdíjasokat), akik valamilyen formában kapcsolódnak az
adott közösséghez. Dr. Fazekas István, vezető lelkész előadásában az áldozat teológiai
értelmezéséből kiindulva bemutatta a viktimológia alapjait, majd a Pest Vármegyei Rendőr-
főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnmegelőzési Osztályának dolgozói, Borók Nikolett r.
őrnagy A kibervédelem és a bűnmegelőzés kapcsolata címmel, Takács Anna r. százados pedig
A kiberbűnözés címmel tartották meg előadásaikat. Mindketten felhívták a figyelmet arra,
hogy a kiberbűnözők száma rendkívüli mértékben megnövekedett az utóbbi években, annak
ellenére, hogy az európai bűnüldöző hatóságok mindent megtesznek ezek visszaszorítására.
Az online csalások specifikus köre egyre szélesebb, s aki az interneten nem a kellő
körültekintéssel van jelen, az könnyen áldozattá válhat. Ezen csalások egyik legfontosabb
ismérve, hogy a kiszemelt áldozatoknak felkínált lehetőségekben mindig van valami
életszerűtlen, az elkövetők a „léprecsalásban” még a legfelkészültebbekben is esetenként
megbúvó emberi naivitást célozzák meg. Borók Nikoletta r. őrnagy megrendítő képsorokkal
mutatta be, hogy a nyugati országokban miként élnek vissza a bűnelkövetők a Facebookon
posztolt gyermekarcokkal és családi videókkal, hogyan használják fel a gyermekek arcát és
hangját más bűncselekmények elkövetéséhez.
Dr. Zombor Ferenc, jogász, adatvédelmi szakértő beszélt a mediáció jelentőségéről, majd az
adatvédelem legfontosabb szempontjait tárta a hallgatóság elé. Fontosnak tartja, hogy
mindenkiben (már a gyermekekben is) tudatosuljon az, hogy személyes adatainkkal mások
könnyedén visszaélhetnek, ezért azokat csakis célhoz köthetően kérhetik el.
Berczi Dolóresz r. százados, az Érdi Rendőrkapitányság képviseletében a bűnmegelőzés
jelenét elemezte, melynek során az Áldozati Pontok munkájának fontosságát is
hangsúlyozta.
Az Erdélyi Gyülekezet a bűnmegelőzési szervekkel a jövőben is folyamatosan együttműködik,
így például a nyáron ismét megrendezésre kerülő Kárpát-medencei Konfirmandus Táborban
a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrei tartanak majd bemutatót a gyermekeknek
a rendőrség munkájáról.
2024. szeptember. 20. 22:08
Az elmúlt hetekben jelentős figyelmet keltett a Terézvárosban lebonyolított ügydöntő szavazás, ahol a kéthetes szavazáson résztvevők többsége arra sza…