2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Afrikába küldenek magyar honvédeket

A magyar kormány úgy döntött, hogy francia kérésre megháromszorozza a Maliba kirendelt honvédek létszámát. A kormány döntése, melyet az országgyűlésnek meg kell erősítenie, két héttel az után született, hogy a magyar csapatkontingensnek, más NATO-államok haderejével együtt el kellett hagynia Afganisztánt, s honvédjeink közül heten koporsóban tértek haza – jelentette a Magyar Békekör vasárnap.

    Szijjártó Péter külügyminiszter azzal indokolta a nyugat-afrikai országban állomásozó magyar katonák létszámának növelését, hogy „mindent meg kell tenni a térségből kiinduló újabb migrációs hullám meggátolásáért”.

     Jelenleg 25 magyar egyenruhás állomásozik Maliban. Békefenntartónak nevezett küldetésüket nem az ENSZ, hanem az Európai Unió keretében teljesítik. A Maliban állomásozó nemzetközi haderőt, benne a magyart, Franciaország, az egykori Nyugat-Szudán gyarmattartója vezet. Mali is ehhez a francia gyarmathoz tartozott. Katonáink az EU mali kiképző missziójához tartoznak, és a franciákkal együttműködő mali haderő kiképzésében vesznek részt.

     A francia fegyveres erők 2013-ban szállták meg Malit a Serval fedőnevű művelet keretében, hogy biztosítsák Franciaországnak az afrikai ország ásványkincseit: 800 tonnára becsült aranyát, 5 ezer tonna urániumát, 20 millió tonnányi mangánércét, 4 millió tonna lítiumát, továbbá gyémánt lelőhelyeit. Az 1.240.192 négyzetkilométeren elterülő, 20,250,833 lelket számláló ország nyersanyag kincseinek nagy része feltáratlan. Egyesek szerint a feltárt nemzeti vagyon többszörösét rejtheti magában. A francia intervenciót a terrorizmus elleni harccal indokolták.

    A Tuareg szakadárok elleni beavatkozás kezdetben sikeresnek bizonyult a cél szempontjából, aztán mind erősebb ellenállásba ütközött. A franciák támogatását élvező mali kormánnyal szemben fegyveres ellenállás bontakozott ki, az Al Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezet pedig kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és harcot indított a hatalom megszerzéséért. Kormányok jöttek, kormányok mentek, államcsíny államcsínyt követett. Malin káosz lett úrrá, ami – mint mindig – a zavarosban halászóknak kedvezett. A kialakult helyzetből a franciák a nemzetközi katonai jelenlét fokozásával keresnek kiutat. Ennek része a magyar csapatkontingens növelése is. Attól tartanak, hogy Mali Afganisztán sorsára juthat, és kénytelenek lesznek feladni az afrikai országot. Párizs félelmét növeli, hogy Mali elvesztése olyan láncreakciót válthat ki, amelynek következtében, kiszorulhat a Szahel-térségből, és búcsút mondhat a líbiai kőolajnak is (Total), melyre a Líbia ellen intézett 2011. évi katonai intervenciójával, és Kadhafi rendszerének szétzilálásával tette rá a kezét.

    Maliban állomásozó növelt létszámú magyar honvédjeinkre az a feladat hárul, hogy segédkezzenek annak a mali kormányerőnek a kiképzésében, amely kiszolgálja a francia érdekeket, és harcot vív azokkal a nem terrorista fegyveres csoportokkal szemben is, amelyek helyre akarják állítani az afrikai ország függetlenségét, és nemzeti ellenőrzés alá akarják vonni gazdag természeti erőforrásait.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…