2024. 05. 27. hétfő

Hella
1 EUR 385 HUF
1 GBP 452 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • A Fidesz leszavazta a DK és az ellenzék közös gyermekvédelmi javaslatát is 

A Fidesz leszavazta a DK és az ellenzék közös gyermekvédelmi javaslatát is 

Ma ismét bizonyítást nyert, hogy a Fidesz minden erejével védelmezi az orbáni pedofilhálózatot, és valójában egyetlen lépést sem akarnak tenni a magyar gyermekvédelem erősítése érdekében. Az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának fideszes többsége két fontos ellenzéki kezdeményezést is leszavazott. A Fidesz nemet mondott a DK határozati javaslatára, amely vizsgálóbizottságot hozott volna létre a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények kivizsgálására az állami és egyházi intézményekben, és nemet mondott az ellenzéki frakciók közös határozati javaslatára is, amely gyermekközpontú költségvetést, a gyermekvédelmi rendszer átalakítását és a gyermekjogok kiterjesztését követelte volna a kormánytól.

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz a gyermekek helyett az orbáni pedofilhálózatot védelmezi, ezért félnek a gyermekek elleni szexuális bűncselekményeket leleplező vizsgálóbizottságtól. A Fidesz retteg attól, hogy újabb K. Endrék, újabb V. Jánosok kerülnek elő az állami és egyházi intézményekből, akik eddig a fideszes kapcsolataikat felhasználva bántalmazhatták a védtelen gyerekeket. Mi, a Demokratikus Koalíció tagjai azonban nemcsak az orbáni pedofilhálózatot akarjuk kisöpörni az országból a kormányváltás után, hanem a gyermekek egyenlőségén alapuló, megfelelően finanszírozott és professzionális gyermekvédelmi rendszert is létre akarunk hozni. Elegünk van az Orbán-rendszerből, a mindent megúszó fideszes milliárdosokból, és a szabadon engedett fideszes pedofilokból!

Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője, a Népjóléti bizottság elnöke
Gy. Németh Erzsébet, a DK országgyűlési képviselője, szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszter

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek