2024. 10. 20. vasárnap

Vendel
1 EUR 400 HUF
1 GBP 481 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » „Csak ne így tovább”

„Csak ne így tovább”

Ezzel a szlogennel hirdette meg idei Föld Napi vetélkedőjét az Ökológiai Intézet Alapítvány. A versenyre hét miskolci középiskola delegálta háromfős csapatait.

A délelőtt első részében a diákok megtekintették az ITC székházban május 5-ig látogatható „Tükörben a világ” kiállítást, ahol lehetőségük nyílt kötetlenül beszélgetni is arról, hogyan élhetünk boldogan úgy, hogy közben nem pusztítjuk el a természetet és nem okozunk rosszat a többi embernek. A verseny a fenntarthatóság jegyében zajlott, csupa olyan érdekes és életszerű játékos feladattal, melyek  a fenntartható életmód lehetőségeit mutatták be. Töltöttek totót a diákok, válaszoltak villámkérdésekre, játszottak tabujátékot, ökocímke párosítást, és élhettek „Ökolábon otthon”.
A színes feladványok megoldása között pihenésképpen megtekintették a Meatrix című rövidfilmet. Ez a kisfilm a nagyüzemi állattartás visszásságaira hívja fel a figyelmet a fogyasztók érdekében. A nap végén a sok lelkes résztvevő izgatottan várta hogyan alakult a verseny végeredménye, hiszen az első három csapat egy júniusi hétvégén Gömörszőlősön. a fenntartható falu program helyszínén tölthet el három napot. A boldog nyertesek a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola, a Hámori Waldorf Általános Iskola és Gimnázium és a Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskola diákjai lettek. Gratulálunk minden résztvevőnek, mindenki kimagasló teljesítményt nyújtott!

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp