2024. 07. 31. szerda

Oszkár
1 EUR 395 HUF
1 GBP 468 HUF

Újabb szeg a lila koporsóba, vagy…?

Előbbi esetben a miskolci piros-fehérek tette, hogy beverték múlt vasárnap az ominózus kötőelemet, utóbbi lehetőség pedig azt takarja, hogy a futballbajnokságot siralmasan kezdő Újpest talán a Diósgyőr elleni 1-1-es „bravúr” által kezdte meg a felkapaszkodást.

 

Jelzett kifejezést használja egyébként a patinás fővárosi egyesület népsportos szurkolói blogjának aktuális bevezető mondata is: „Kínkeserves szenvedéssel felkapaszkodtunk a gödör szájáig. De kimászni még nem sikerült.” S ami a cikk később részében olvasható, már átvezet a borsodi drukkereket jobban érdeklő témához, a piros-fehér gárda és szimpatizánsai szerepléséhez. Így szól: „Nagyon szeretem ezeket a meccseket – írja a webnaplós szerző -, amikor eljön Újpestre majd’ ezer vendégdrukker. Az első tíz perc hallgatása után olyan erővel szólaltak meg a táborok, hogy mindenkinek borsódzott a háta.”

És igen, mintegy ezerfős tábor biztatta a Megyeri úton a látogatókat. Nem is hiába, ámbár az első félidővel nyögvenyelősen indult a derbi, a hazaiak kapujához sokáig nem találták az utat George-ék. A vendéglátók sem tűntek veszélyesnek, Kabát és csatártársai ide vagy oda, akik a kilencven perc előrehaladtával egyre inkább – otthon! – csak a kontrákra rendezkedtek be, igaz, minél jobban így tettek, annál többször kerültek szabadon a diósgyőri kapu elé. Mégis, a 2011-2012-es versenysorozatban eddig a hétvégéig mindössze egy gólt és egyetlen pontot szerző liláknak pokoli szerencsére is szükségük volt, hogy betaláljanak; más szóval Igor Galék kellett hogy „összeügyetlenkedjenek” egy bekapott gólt, s ezzel lett időlegesen 0-1 az állás. Az eddig a fordulóig (és jelenleg is) ötven százalékos mérleggel álló Benczés-fiúk azonban megtették, amit már megcselekedtek az idény első fővárosi túrája alkalmával, az Üllői úton, rákapcsoltak, végképp átvették a játék irányítását – most nem sújtotta őket egyetlen kiállítás sem… – és egyenlítettek. Olyannyira, hogy a vége sípszót inkább a hazaiak híveinek kellett sóvárogva várniuk… A kezdetben nem, de végül akaratban és játékban egyaránt ellenfele fölé növő övéiket méltán ünnepelte a meccs után a vendégtábor.

Benczés Miklós vezetőedző szintén elégedett lehetett – és így a DVTK-drukkerek is vele -, mivel látványosan jót húzott két cseréje alkalmával: az eredetileg alapembernek, a kezdőtizenegy és azon belül a középpálya motorjának, vagy mondhatni, oszlopának számító Lippai, Abdouraman kettős helyett hátrányban Arzét és Takács Pétert küldte be; a páros ebben az idényben még alig kapott szerepet. Most éltek a bizalommal, játékuk és a hozzá társuló szerkezeti váltás eredményeképpen az addig az újpesti 16-os közelében csak bukdácsoló Diósgyőr ötletes, kombinatív támadások sorát vezette, az egyik végén, a bolíviai idegenlégiós éles beadását az elalvó védők között a házi gólkirály Seydi fejelte be, térdmagasságból.

A végül is kedvezőnek tekinthető döntetlen nyomán a Diósgyőr 8 pontjával 8-dik az NB I-es táblázaton. A vasárnap ünneplő piros-fehér tábor viszont hat napra rá, a következő szombaton, amikor kedvenceik a Siófok gárdáját fogadják az Andrássy úton (augusztus 27-én, délután 3 órai kezdettel), már aligha elégednének meg egy ponttal, egy góllal meg pláne nem. Az Avasalján most a kedvező előjelek alapján mindenki sima győzelmet, 7-8 ezret elérő-meghaladó nézőszámot és gólzáport vár.

Balogh Attila

(fotó: dvtk.eu)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hamis csíkok és pipák
Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóság pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében.  A járőrök július …