2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Tóth Barnabás a DVTK játékosa

Forgács Dávid, Óvári Zsolt – és a kölcsönjáték után leigazolt Makrai Gábor – után újabb fiatal labdarúgót igazolt a DVTK. A 189 centiméter magas Tóth Barnabás elsősorban a védekező középpályás posztján vethető be.


Tóth Barnabás a DVTK játékosa

A 23 éves Tóth Barnabás Vácott lett labdarúgó, majd másfél éven keresztül a Puskás Akadémián nevelkedett, legutóbb pedig ismét anyaklubja színeiben szerepelt az NB II.-ben. Emellett hamarosan utolsó vizsgáját is leteszi a Testnevelési Egyetem sportszervezői szakán.

– Június elején értesültem róla, hogy szeretne leigazolni a DVTK, aminek természetesen nagyon örültem, mert ez egy fontos lépés a karrierem szempontjából és remek lehetőségnek tartom – mondta el Tóth Barnabás. – A döntésemben fontos szerepet játszott, a kiváló szakmai stáb, az infrastruktúra, és a fantasztikus szurkolótábor. Jó helyre kerültem. Követtem a DVTK tavalyi szereplését, úgy gondolom, hogy a csapat annál sokkal többre hivatott és ezt be is fogjuk bizonyítani.

– Barnabás egy kreatív játékos, aki védekező középpályásként is forszírozza az előre játékot. Emellett fiatal kora ellenére előző csapatánál már meghatározó szerepet töltött be az NB II.-ben – nyilatkozta Bódog Tamás szakmai igazgató. – Egy ideje figyeltük a játékát, és azt láttuk, hogy meg tudja valósítani a DVTK játékfilozófiájából fakadó feladatokat. Amennyiben pályára lép, mindenképpen stabilitást fog nyújtani a középpályás sorunknak. Biztosan szüksége lesz egy kis időre, hogy alkalmazkodjon a DVTK felfogásához, az élvonalhoz, de azért igazoltuk, mert biztosak vagyunk benne, hogy hasznos tagja lesz a csapatnak.
Névjegy

Név: Tóth Barnabás
Születési idő: 1994. július 28.
Születési hely: Budapest
Magasság: 189 centiméter
Poszt: védekező középpályás
Sikerei

NB III.-as bajnok (2015)
Pályafutása

2017/2018 Diósgyőri VTK (NB I.)
2016/2017 Vác (NB II.) 26/5
2015/2016 Vác (NB II.) 25/0
2014/2015 tavasz Vác (NB III.) 12/2
2014/2015 ősz Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U21
2013/2014 Puskás Akadémia FC II (Fejér megyei I. osztály) 4/0
2013/2014 Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U21
2012/2013 Vác U19
2011/2012 Vác U19
2010/2011 Vác U19, U17
2009/2010 Vác U17
2008/2009 Vác U15
2007/2008 Vác U15
2006/2007 Vác U13
2005-2006 Vác utánpótlás

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek