2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Több százezer magyar pattanhat bringára a hétvégén

Több százezer magyar pattanhat bringára a hétvégén

Idén először rendezik meg a kerékpárosbarát hétvégét, amelyhez már több száz szálláshely és vendéglátóhely csatlakozott különféle kedvezményekkel, amelynek keretében több százezer magyar bringást várnak.

Az eseményt a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) szervezi a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet támogatásával és szeptember 16-án és 17-én országszerte vehetnek részt rajta a bringások.


Rengeteg programmal, kedvezménnyel és élménnyel startol el a MAKETUSZ kezdeményezése: a kerékpárosbarát hétvége.

„A kerékpárosbarát szolgáltatók is lelkesen készülnek a hétvégére, eddig több száz szolgáltató jelezte, hogy részt fog venni ezen a kétnapos eseményen és valamilyen kedvezményt biztosít a kerékpárosoknak. Van olyan szolgáltató, aki az első frissítőt ingyen kínálja a bicikliseknek, vannak szállásadók, akik 20-25 százalékos kedvezményt biztosítanak a bringával oda érkezőknek, de rengeteg szolgáltató kedveskedik kisebb nagyobb meglepetéssel azoknak, akik ezen a hétvégén nyeregbe pattannak” – mesélte Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője. „Ezekről a kedvezményekről úgy tudnak majd értesülni a kerékpárosok, ha letöltik az ingyenes ‘Kerékpárosbarát’ alkalmazást a telefonjukra, és ha a térképen valamelyik szolgáltató jelzésénél látnak egy kis százalék jelet, az azt jelenti, hogy az adott szolgáltató nem csak kerékpárosbarát szolgáltató, de úgy is részt vesz ezen a rendezvényen, hogy valamilyen kedvezményt kínál a bringásoknak. Hogy ez konkrétan milyen kedvezmény, azt úgy tudjuk megnézni, hogy a szolgáltató adatlapját megnyitjuk az alkalmazásban.”

Extra kedvezményeket adnak a szolgáltatók

A szervezők mindenkit arra biztatnak, hogy ezen a hétvégén – ami egyébként épp egybeesik az autómentes hétvégével – minél többen pattanjanak nyeregbe és biciklizzenek a szabadban, ezzel is támogatva az egészséges életmódot és a két keréken történő kikapcsolódást.

„Aki szeretne egy kicsit tekerni vagy akár egy 10-15 kilométeres vagy hosszabb túrára elmenni a barátokkal, családdal vagy egyénileg, ez a hétvége mindenképpen remek alkalom erre, hiszen országszerte kedvezményekkel várják a szolgáltatók a bringásokat. Az alkalmazás pedig az útvonal megtervezésében is segítségünkre lehet, de akkor is ha ivóvizet, vagy pihenőpontot keresünk magunknak. Útközben pedig tényleg érdemes lesz betérni az immár hétszázötven kerékpárosbarát szolgáltató valamelyikébe.” – tette hozzá a projektvezető.

A kerékpárosok ezen a hétvégén egyúttal a MAKETUSZ egy másik programján is részt vehetnek. A Tekerj a zöldbe túrákat a résztvevők a tekerjazoldbe.hu oldalon nézhetik meg, ahol már több mint 10 túra közül válogathatnak azok, akik ezen a hétvégén szervezett keretek között szeretnének tekerni.

„Mindenkit arra buzdítunk, hogy üljön a hétvégén biciklire, és ha egy szervezett túra nagyobb biztonságot jelent számunkra, vagy adott esetben csak mások társaságára vágyunk, akkor a Tekerj a Zöldbe! túráink keretében erre is lehetőség van. Ha pedig megvan bennünk a kellő szervezőkészség, akkor akár mi magunk is szervezhetünk túrát, amiért ráadásul a Szövetség még fizetni is tud. Mindenekről a Tekerj a Zöldbe! weboldalán tudunk bővebben olvasni.” – tette hozzá Coates Ádám.

A hétvégi azoknak is kínál programot, akik szeretnének egy kis játékot belecsempészni a hétvégébe: nekik a szevezők önállóan teljesíthető túrákkal készülnek, amit szintén az alkalmazásban találunk meg. Ezeket a túrákat a szolgáltatóknál található QR kódok leolvasásával tudják teljesíteni.

A szervezők mindenkit arra buzdítanak, hogy valamilyen formában vegyenek részt a hétvégén és menjenek el tekerni a családdal, barátokkal vagy egyedül kihasználva a szolgáltatók nyújtotta kedvezményeket, de aki egy szervezett túra vagy akár az önállóan teljesíthető játékosított túrát választja az sem fog csalódni a hétvégében.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp