2024. 08. 22. csütörtök

Menyhért, Mirjam
1 EUR 392 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Több mint nyolcezren vettek részt az idei Balaton-átúszáson

Több mint nyolcezren vettek részt az idei Balaton-átúszáson

(MTI) – Több mint nyolcezren vágtak neki idén a 33. Balaton-átúszásnak.

Szombaton a révfülöpi rajtnál 8162-en regisztráltak az 5200 méteres távra, a cél a szokásoknak megfelelően Balatonbogláron volt. Az „úszósávot” a körülbelül 50 méterenként felvonuló hajók szolgáltatták, tulajdonosaiknál megpihenhettek a fáradt versenyzők, és szőlőcukorral, ivóvízzel frissíthették fel magukat.
A szervezők azt mondták: a létszám elmaradt ugyan a tízezres álomhatártól – amelyet a verseny történetében eddig mindössze három alkalommal sikerült átlépni -, de így is elégedettek, mivel a tavalyinál több mint ezerrel többen jelentkeztek. Ennek egyik oka a remek időjárás, ugyanis nem kellett „mozgatni” a verseny időpontját, hanem az első kijelölt dátumon elrajtolhatott a mezőny.
A viadalon ezúttal is számos sportoló indult, többek között a férfi vízilabda-válogatott tagjai és Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok is teljesítette a távot. Az igazi „nagymenők”, azaz a hosszútávúszók is vízbe szálltak: a férfiaknál Papp Márk 1 óra 1 perces, a nőknél pedig az olimpiai bajnok Risztov Éva 1 óra 2 perces idővel volt a legjobb.

Fotó: A Balaton-átúszás résztvevői úsznak a révfülöpi part közelében 2015. július 4-én. MTI Fotó: Varga György

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek