2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF
Szegény gazdagok: milliárdost vár a DVTK

Szegény gazdagok: milliárdost vár a DVTK

Szegény gazdagok: milliárdost vár a DVTKSenki nem tud semmi biztosat… legalábbis a közvélemény részéről. Megengedjük, talán az illetékesek sem sokkal okosabbak a jövőt illetően. Mi lesz veled, Diósgyőr? A DVTK sorsa a következő hetekben hosszú távra eldőlhet. Vagy marad, mint eddig, az évről évre vegetálás. Jövőre történetesen a másodosztályban.

Tíz napja, hogy befejeződött a magyar labdarúgó-bajnokság, az NB I küzdelemsorozata – bizonyára a vébé miatt ilyen hamar, noha ott válogatottunk „természetesen” nem érdekelt -, ám már jóval korábban eldőlt, hogy a miskolci csapat a továbbiakban nem ugyanebben az osztályban folytatja. Megint nem lesz Fradi, sem Újpest vagy Debrecen elleni derbi; Nyíregyháza elleni történetesen igen, merthogy ez a két keleti gárda vállvetve zuhant a 2009-2010-es idény eredményei nyomán egy szinttel lejjebb. Érdekes, hogy épp ez utóbbi összefüggés – népszerű, ezrek által kedvelt és buzdított klubok kerülnek ki a legfelső osztály mezőnyéből – szólt volna amellett, hogy emeljék meg az NB I létszámát, ám az ötlet nem válik valóra, a sportági szövetség megfelelő fórumán idejekorán elvetették. A simán „tökutolsó” diósgyőriek tehát egyrészt nyugodtan készülhetnek a nyilván könnyebb ígérkező jövő évi megmérettetésre, ám pont ellenkezője a helyzet: még az sem világos, kiknek is kellene készülnie… Sok piros-fehér mezt öltött játékos nyilvánvalóan távozik – sőt, többen már a tavaszi szezon lezárulta előtt megtették ezt -, vagy mert kölcsönben voltak, vagy mert lejár a szerződésük, és nem vállalják az NB II-őt, vagy utóbbi, függetlenül minden egyéb körülménytől. Ugyanakkor itt vannak az úgynevezett fiatalok, vagyis egy garnitúra 18-19 éves srác, akik mellett szól a helyi kötődés, a szó bármilyen értelmében vett romlatlanság, valamint az, hogy féltucatnyian közülük az utóbbi hetekben már a felnőttcsapatban is pályára léphettek, mintegy teszt-jelleggel, s a vergődő gárdában többük nem vallott szégyent. Szegény gazdagok: milliárdost vár a DVTKÁm hogy lehet-e az U19-es korosztályra építeni egy majdani „A” csapatot, vagy másképp feltéve a kérdést, lehet-e az NB III-ban tisztes, de nem kiugró eredményt produkáló tartalékcsapatra? Ez az a dilemma, amire szurkoló is, és alighanem klubvezetői stáb is keresi a választ. A drukkerek minimum megosztottak az ügyben, ám túlerőben lévőnek látszik – például ha rendszeresen olvasgatjuk az egyesületi honlap, a dvtk.eu fórumának bejegyzéseit – az a nézet, hogy „csak a fiatalokkal nem lehet”. Ergó kellenek a rutinosabb, öreg rókák. Merthogy, mondják, a másodosztály sem sétagalopp. Nota bene, jópáran félnek, hogy a feljutás jövőre korántsem lesz „automatikus”, sőt, akadnak, akik ott is leszerepléstől, jobb esetben esztendőkön át tartó középszerű vegetálástól tartanak. Vagy éppen azt kívánják! Mondván: kell a megtisztulás a diósgyőri futballnak, és ehhez ilyen stációkon át vezet az út. Megint mások valamiféle megmentőről suttognak. A klubelnök, valamint a jelenlegi tulajdonos önkormányzat vezetőjének legutóbbi hetekbeli nyilatkozatai is ilyesmire utaltak: hogy egy országos hírű vállalkozó, közismert „milliárdos gazdag ember” áll lesben, hogy magáénak megszerezze az idén százéves DVTK-t. Egy név is közszájon forog, de egyelőre hagyjuk a konkrétumot – valódi konkrétum híján. A laikus futballszimpatizánsok pedig tipródnak: ha egy nagyiparos vagy bankár fociklubot vesz magának, vajon mivégre teszi? Játékszer gyanánt? Hogy népszerűséget reméljen annak révén, hogy pénzt tesz bele s a majdani sikerek nyomán ez végül „kamatozik”? Vagy ellenkezőleg, olyannyira van még kinyerhető pénz ebben a mai nyomorult honi futballvilágban, hogy arra ácsingózhat valaki? Az ilyen „összeesküvéselméletek” táptalaja, hogy ugyebár a városi helyhatóság, miként máskor, jelen időszakban is évi százmilliós tételre rúgó közpénz erejéig támogatja a helyi profi futballt. Ugyanakkor szó esik mostanában az országban máshol már magasztalt és beválni látszó úgynevezett akadémiai rendszerről is. Vagyis hogy a helyi utánpótlást egy-egy fociközpontban földrajzilag kiterjesszék – lásd tehetségek összegyűjtése -, rendszerében pedig koncentrálják, iparszerűbbé tegyék. Ilyesmire irányuló kezdeményezés Miskolcon is létezik, ha minden igaz, egész előrehaladott állapotban. A DVTK említett hivatalos weboldala is az utánpótlás-témával foglalkozott tán legtöbbet, mióta a „nagy foci” reményei végképp elszálltak és az ügy kvázi-érdektelenné vált. Egy-egy cikk mutatta be az említett fiatal tehetségeket, azaz az U19-ből, NB III-as tartalékcsapatból a nagyokhoz felhozott srácokat, emellett videós interjúsorozat indult és folytatódik is a következő hetekben, amely a diósgyőri utánpótlásképzésben dolgozó szakembereket mutatja be és a hozzájuk tartozó korosztályokat.

B.A.

 

Interjúk  a dvtk.eu-n:

„Ha rajtam a mez, én hajtok” (Polényi Gábor)

„Az a dolgunk, hogy visszajussunk” (Bacsa Patrik és Kovács Szilárd)

„Túlságosan is bizonyítani akartam” (Illés Richárd)

Bogyó Karcsi is megízlelte az NB I.-et (Bogyó Károly)

A szamárlétra végén a nagycsapat (Kovács Bence és Bihari Gyula)

Flúgos Tomi Veréb György nyomdokain (Giák Tamás)

 


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek