2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Szabó Krisztián: Edzünk északon, versenyzünk délen

Szabó Krisztián: Edzünk északon, versenyzünk délen

Lazultak a korlátozások, ennek örömére Csomós Mixi és Nagy Attila pedig előkapta a Skoda Fabia R5-ösét.

A május leginkább a folyamatos edzésről és a Skoda Fabia R5 szerelésének, dekorálásának a befejezéséről szólt Csomós Mixiék életében. A lazításoknak köszönhetően viszont a hónap végén már autózhattak is egy kicsit a fiúk. Sőt! Végre a csapat is megélénkült.

Nem sok híja volt a Skodánknak, a régen várt alkatrészek is befutottak, a beépítésük után pedig csak a Szilveszter Rallye-n szerzett sebeket, illetve karcolásokat kellett eltüntetnie a fényezőnek. A fiúk továbbra is nagyon komolyan veszik a felkészülést. Mixitől rendszeresen kapom a fotót, hogy reggel hét órára már tekert 30 kilométert hegynek felfelé a bringájával. Örülök, hogy ennyire komolyan veszik a felkészülést az idei csonka szezonra. Május 23-án az East Motorsport két másik csapattal karöltve rendezett egy kis tesztet Alsózsolcán egy zárt pályán. Itt értelemszerűen nem csak az East Motorsport versenyzői edzettek, hanem az Északi régióból elég sokan eljöttek a tesztre, mivel remek lehetőséget kínált a szerényebb költségvetéssel bíró versenyzőpárosok számára is a formába lendüléshez. Szerencsére úgy áll a helyzet, hogy a Rally Bajnokság is hamarosan kezdetét veheti, ezért két hét múlva a nyakunkba vesszük az országot és elutazunk a Déli régióba Kisvaszarra, hogy Mixi és Ati ott kezdje meg az éles felkészülést pályafutása első, R5-ös autóval megvívott versenyszezonjára. A június 13-14-i hétvégén fognak a fiúk először a stopper ellen versenyezni 2020-ban.

Van itt infó bőven, ez már valami! Hogy sikerült az alsózsolcai teszt?

Remekül. A csapatnak is jól esett már felébredni a lelassított ritmusból, örömmel pakoltuk be a szervizbuszt, vidáman állítottuk fel a csapatunk sátrait. A rendezvény zártkapus mivolta miatt sajnos csak egy támogatónkat tudtuk megautóztatni. Mixi tökéletesen kihozta a helyzetből, amit lehetett, Attila is eljött a tesztre, együtt is mentek pár kört a fiúk, de a szűk, gumikból kijelölt pálya nem egy R5-ös versenyautónak lett megépítve. Nem lehetett rajta kihasználni egy ilyen erős és széles autónak a tudását. Ám mégis jót tett, hogy mozogtak egy kicsit a srácok, és megmutathattuk a Fabiát a média képviselőinek.

https://www.youtube.com/watch?v=UPa4Ct0e8u4&feature=youtu.be

A bajnokságra mik a tervek?

Minden olyan OB futamra szeretnénk benevezni a Csomós Miklós-Nagy Attila párosunkat, amelyiket megrendezhetnek. A Miskolc Rallye után közvetlenül nekünk lesz még egy plusz megmérettetésünk, a Barum Rallye Csehországban, amit megszerettünk az elmúlt években és az idén sem akarjuk kihagyni. Nagyon várjuk már az évnyitó Salgó Rallye-t is, mert kíváncsiak vagyunk, hogy hová lesznek jók a fiúk a bajnoki mezőnyben. Nem tudjuk, hogy mennyit fejlődtek a hosszú holtszezonban az újoncok és a rutinos, öreg rókák. Erre a kérdésünkre valószínűleg már Kisvaszaron választ kaphatunk részben, és utána már nem sokat kell várni arra sem, hogy a kép Salgótarjánban maradéktalanul letisztuljon.

Köszönjük együttműködő partnereinknek.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…