2024. 06. 15. szombat

Jolán, Vid
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Remek döntetlen idegenben

Vasárnap Kartalon lépett pályára a Miskolci Szabadidőközpont FSE a Salming Floorball OB.I/B. második fordulójában. Ellenfelük az a Neumann FSE volt, aki ellen az előző szezonban két vereséget gyűjtöttek be a miskolciak, így nem ők számítottak a találkozó esélyesének. A várakozásokra azonban teljességgel rácáfoltak a vendégek, hiszen az első harmad végén Hudák Milán kapus remeklésének és a támadók szemfülességének köszönhetően kétgólos előnnyel vonulhatott öltözőbe a Szabadidőközpont csapata. A második harmadban azonban rengeteg kiállítást kapott a miskolci gárda, közte volt egy ötperces is, amit könyörtelenül kihasználtak a kartaliak, de még mindig maradt az előnyből egy gól. A záró játékrészben is sok kiállítással vétették észre magukat a játékosok és a játékvezetők egyaránt. Két és fél perccel a vége előtt megszületett a hazaiak egyenlítő találata, melyet már több gól nem követett, így elmondható, hogy a Neumann FSE lehet elégedettebb az egy ponttal. Ugyanakkor Hutter edző a játék alapján felmérte, hogy milyen feladatokat kell elvégezni ahhoz, hogy Miskolcon maradjon majd a két pont a csapatok következő összecsapásán.

A miskolciak legközelebb ezen a héten vasárnap újra idegenben mérkőznek meg, ezúttal a White Sharks otthonában a Népligetben, 14 30-kor.

 

Férfi OB1/B, 2.forduló

Kartal, Zsivótzky Gyula Sportcsarnok, 120 néző

Neumann FSE – Miskolci Szabadidőközpont FSE 8:8 (2:4, 4:3, 2:1)

Vezette: Görög, Kiss

Hudák(G), Keczeli(G) – Ignéczi(1+1, 2perc), Gál(1+0, 2perc), Sviderszki(1+1), Balogh(0+1, 2perc), Klemencz(2+0) – Török(2perc), Szemán, Szabó Á.(1+1), Jacsó(C), Firtkó(1+1) – Buczkó(1+1, 5perc), Varga, Kovács(2perc)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek