2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » PUTNOK FC – ESMTK 0:1 (0:0)
44202-1

PUTNOK FC – ESMTK 0:1 (0:0)

Igazi rangadóra került sor hétvégén a Sajóvölgye Sportcentrum múcsonyi pályáján, ahol a mérkőzést megelőzően a tabella harmadik helyén álló Putnok FC, a dobogó második fokát elfoglaló, ESMTK csapatát fogadta.

A meccset megelőzően szinte lehetetlen volt megjósolni a végeredményt, hiszen a hazai csapat egy sikerszériát könyvelhetett el az elmúlt hetekben, azonban az ESMTK tabellán elfoglalt helye megkérdőjelezhetetlen, talán csak az idegenbeli mérlegük adhatott egy kis megnyugvást a putnokiaknak.

A mérkőzés első húsz perce egyértelműen a vendégeké volt, a Putnok FC ezt követően azonban gyorsan magára talált és egyre több veszélyesnek mondható helyzetet dolgozott ki az ellenfél térfelén, de egy-egy kontra bőven okozott félnivalót, illetve védenivalót Egyed Balázsnak is. Számos helyzet, egy kihagyott putnoki tizenegyes az első félidő mérlege.

A második játékrészben egyre csak fokozódtak az indulatok és be kell látnunk nem minden pillanat idézte maradéktalanul a sportszerűség szabályait. A sok ígéretesnek mondható helyzetünket követően a 71. percben mégis a vendégcsapat szerzett vezetést. Boda József 77. percben szerzett gólja után még mindkét csapat próbálkozott, azonban újabb találat nem született, így maradt a 0:1.

A bajnokság 11. fordulóját követően a Putnok FC egy helyet visszacsúszott a tabellán, így 20 ponttal a negyedik helyről várhatja a hétvégi Gyöngyösi AK otthonában megrendezésre kerülő mérkőzést.

Helyszín: Múcsony, Sajóvölgye Sportcentrum

Játékvezető: Nazsa Tamás

Asszisztensek: Kövér Tamás, Kovács Zoltán

Putnok FC: Egyed Balázs, Nyisalovits Donát, Zimányi Ádám, Fehér Balázs (Kovács Bence), Balogh Alex, Katona Bence, Czető Márk, Icsó Zsolt (Sápi József), Illés Richárd (Bocsi Patrik), Csicsvári Milán, Csirszki Martin Milán

ESMTK: Bonica Sebastian, Privigyei Ádám, Lázár Benjámin, Tóbiás Zsolt Norbert, Bányai János Róbert, Mohácsik Gábor, Boda József, Horváth Levente (Nichenko Igor), Soós Bence (Slezák Richárd), Pölöskei Péter, Markovics Bence

Gólszerző: Boda József ’73

Sárga lapok: Tóbiás Zsolt Norbert ’16, Privigyei Ádám ’50, Icsó Zsolt ’63, Boda József ’84
Piros lap: Markovics Bence ’93

Fotók: Kepecz Zsolt Szöveg: Szabó Noémi

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!