2024. 10. 21. hétfő

Orsolya
1 EUR 400 HUF
1 GBP 481 HUF

Sport

Közönségsikert aratott a Borsodi Vágta
A kellemes, napos időben szép számú közönség látogatott ki szombaton Hernádnémetiben a Borsodi Vágtára. Köszöntőt mondott Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke. A vágtát a Gréta …
DVTK – Videoton 1-2 (1-0)
Az OTP Bank Liga 3. fordulójában a rendes játékidő végén vezetett a DVTK, amikor egy nagy hiba után egyenlíteni tudott a Videoton. A pofon benne maradt a csapatban, így végül még pontot sem sikerült s…
A jövő épül Diósgyőrben
Szerda délelőtt ünnepélyes keretek között helyezték el a DVTK labdarúgó edzőközpont épületének alapkövét. Az elmúlt évek során folyamatosan fejlődik a diósgyőri utánpótlás infrastruktúrája, mára két …
Megkezdődött a közös munka
Salgótarjánba utazott kedden Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója, Sütő Szilárd, a DVTK utánpótlás szakmai igazgatója és Lipták Zoltán, a DVTK sokszoros válogatott labdarúgója, hogy jelképesen is elkezd…
Hatból négy TVK-s válogatott
Négy tiszaújvárosi színeket képviselő sportoló húzhatta magára a címeres mezt múlt hétvégén, a spanyolországi Banyoles városában megrendezett ifjúsági Európa-bajnokságon. A szuper-sprint (250 m úszá…
Hajrá, DVTK-Jegesmedvék!
Csütörtökön sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy DVTK-Jegesmedvék néven folytatja a miskolci jégkorong csapat, illetve tulajdonos lesz Miskolc városa és az Arago csoport.- Komoly és minőség…
„Szívünk értetek dobog”
Harminc labdarúgó áll a szakmai stáb rendelkezésére a 2015/2016-os bajnokság kezdetén. A DVTK TV készített egy rendhagyó videót, melyben egyesével bemutatkoznak a játékosok. Értük doboghat a szívünk i…
Így esett – így estünk
Maxx Race Team – 22. Veszprém Rallye, 2015. július 10-12.Strider Zoltán – Koch Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX Egy sikeres debütálásra készült a murvás terepen Strider Zoltán és Koch Péter. A technik…
Szurkolói kártya nélkül az Üllői úton
A mai napon tárgyalóasztalhoz ült a DVTK és az FTC vezetősége a jövő hétvégi bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban. Örömmel tudatjuk, hogy a tárgyalások eredményeképpen a hazai nézőkkel szemben, a DVTK fan…
Átfogó ellenőrzés a Tisza-tónál
Elsősorban a megelőzést szolgálta az a kétnapos akció, amit három főkapitányság hajtott végre az elmúlt hétvégén. A Borsod-Abaúj-Zemplén-, a Heves-, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főka…
Értékes pontok Veszprémből
DYNAMIC RALLY TEAM – 22. Veszprém Rallye, 2015. július 10-12.Lángi Attila – Gecs Máté, BMW Z4 M Coupe Veszprémben is bőven volt része kalandokban Lángi Attilának. A Dynamic Rally Team pilótáját üldöz…
Legyőzte az ausztrálokat a Benedek-csapat
A két hét múlva rajtoló oroszországi világbajnokságon címvédőként szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott 10-7-re legyőzte kedden az ausztrál csapatot felkészülési mérkőzésen, Miskolctapolcán. Ere…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp