A Miskolci Sportcentrum Kft. által üzemeltetett Kemény Dénes Sportuszoda rendes évi karbantartását augusztus 4-szeptember 2. között végzik el a különböző szakterületek munkatársai, akik az előírt és kötelező feladatok végrehajtása mellett az intézmény szolgáltatási színvonalának további javításáért is dolgoznak. Ez idő alatt a létesítmény értelemszerűen nem tud látogatókat fogadni.
Az intézmény szolgáltatási színvonalának javítása érdekében, a lakosságot érintő fejlesztések közül a fitnesz terem és a szauna átalakítását, bővítését lehet kiemelni. A szauna nagyobb pihenő részt kap, bővül az ottani öltözőrész is. Nagyobb lesz a fitnesz-terem, melybe újabb gépek beszerzését is tervezik.
A nyári karbantartás során olyan, az üzemelés közben nem meg valósítható munkálatokat végeznek el, mint a medencetér plafonjának festése, a víztechnológiai-, gépészeti-, és légtechnikai berendezések átvizsgálása, szükség esetén javítása, felújítása.
A tanmedence és a versenymedence fertőtlenítése, fugázása, ebből adódóan teljes vízcseréje, valamint a medence elöregedett, elkopott, töredezett túlfolyórácsainak és a mozgatható híd burkolatának cseréje éppúgy szerepel a feladatok között, mint az öltözők szokásos felújítása mellett, az öltözői zuhanyzók lábazatának javítása, a közösségi terek, a lépcsőházak, közlekedők, lelátók festése, festésjavítása, takarítása.
Áthelyezik a pénztárpultot, kialakítva ezzel a későbbiekben megújuló beléptető rendszer helyét.
A méltán kedvelt sportintézmény – hasonlóan a már korábban, karbantartás miatt bezárt Diósgyőri Tanuszodához – szeptember 3-án, hétfőn, 6 órától várja újra vendégeit.
2025. április. 27. 14:51
Végre elindult az idei szezon is, erős év elé néznek a Kermor Motorsport versenyzői. Histo Cup szezonnyitó verseny 2025.
Histo Cup Formula Renault …