2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Női NBA játékos érkezett

Női NBA játékos érkezett

A 25 éves Tayler Hill bedobó és irányító poszton segítheti 2016-ban az Aluinvent DVTK Miskolc csapatát céljai elérésében.
Tayler Hill már Miskolcon (Fotó: Szabó Krisztián)

Tayler szülővárosában, Minneapolisban kezdett kosárlabdázni (3888 pontjával minden idők legjobb középiskolai pontszerzője Minnesota államban), egyetemi évei során pedig a neves Ohio State University színeiben gyűjtögette az elismeréseket. Kétszer választották be a Big Ten konferencia legjobb csapatába, és háromszor a legjobban védekező játékosok közé. A 2012/2013-as idényben 22.3 pontos átlagánál a Big Ten konferenciában senki sem nyújtott jobbat, és ez a teljes NCAA-mezőnyben is a 11. helyet jelentette számára a rangsorban.

Ilyen eredmények láttán, nem jelentett meglepetést, hogy a 2013. évi női NBA drafton a Washington Mystics rögtön az első körben, a 4. helyen lecsapott a játékjogára. Tayler Hill nem is okozott csalódást, újonc évében 34 mérkőzésen átlagosan 17,4 percet játszott, és 6,5 pontot szerzett. A következő évben kisfia született, azonban 2015-ben már ismét 32 találkozón lépett parkettre a női NBA-ben. Átlagosan 17 percet kapott, és 7,5 pontot dobott.
Tayler Hill öt hármast szórt a New York Liberty ellen az első félidőben 2015. szeptemberében

Tayler Hill korábban még nem játszott európai csapatban, a DVTK az első tengeren inneni feladata. Kívánjuk, hogy sikerrel teljesítse az újabb kihívást!
Tayler Hill kisfiával

Az amerikai játékos szombaton már csatlakozott is új társaihoz, akik január 7-én a svéd Luleå ellen lépnek pályára idegenben a női kosárlabda Európa Kupában. Tayler Hill először az egy héttel később, január 14-én, csütörtökön esedékes visszavágón mutatkozhat be Miskolcon a DVTK szurkolóinak.
Névjegy

vezetéknév: Hill
keresztnév: Tayler
születési idő: 1990. október 23.
születési hely: Minneapolis (Minnesota, Egyesült Államok)
magasság: 175 cm

pályafutás
2009-2013 Ohio State University (egyetemi bajnokság)
2013-2015 Washington Mystics (WNBA)
2016- Aluinvent DVTK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp