(Talán mégsem annyira?) Sima vereség a Hidegkuti Nándor Stadionban
A labdarúgó NB1 utolsó oszi fordulójában Budapesten, a Garami József dirigálta MTK ellen lépett pályára, és a hazai csapat fölényesen, négy góllal gyozte le a miskolciakat. Egyértelmu vereség – vagy nem?
Finoman fogalmazva családias hangulatban léptek pályára az együttesek – más udvarias jelzovel aligha lehetne megfogalmazni azt, hogy meglehetosen gyér számú nézo váltott belépot az összecsapásra. Még a legtöbbször lelkes, és nagy számban utazó DVTK-tábor is „mindössze” hatvan-hetven fovel képviseltette magát.
Ám még így is hazai pályán érezhette volna magát a miskolci együttes, hisz hangeroben fölényesen gyozött a vendégtábor – az MTK-sok csak ritkán hallatták hangjukat, és akkor sem kimondottan kreatív rigmusaiktól zengett volna a stadion, ha elérték volna az ahhoz szükséges decibelszámot.
Lelkesen kezdte a mérkozést a Diósgyor, és bár tényleges gólhelyzetük kevés volt, több ígéretes kezdeményezést is kidolgoztak, és a két héttel ezelotti, Kaposvár elleni mérkozéshez képest kreatívan, és nem mellékesen érthetobben játszottak.
Ám végül az MTK volt az, aki betalált – a hazai csapat az elso helyzetébol szerzett gólt. A sikeres befejezést, mint oly sokszor már osszel, egy egyéni hiba elozte meg. Ez – szinte menetrendszeruen megfogta az addig ellenfelénél jobban játszó miskolci csapatot, és az MTK könnyuszerrel vette át a mérkozés irányítását. Az MTK nyomása rövidesen újabb gólt eredményezett, a 23. percben egy jó összjátékot követoen a kék-fehérek megduplázták elonyüket.
Ezután kissé leült a mérkozés – az MTK sem eroltette a játékot, kapura szinte nem is lottek – Somodi Bencének, a DVTK kapusának a 44. percben kellett eloször védenie (a gólokról nem tehetett) -, így a szünetre szinte hibátlan lövés/gól-statisztikával mehettek pihenni.
A szünetben szervezési feketepontot szerzett a kék-fehér klub – bár nagyon hideg volt a mérkozésen, a büféjük nem készült fel a forró italokért (tea, kávé, bor) meginduló rohamra, így azok meglehetosen hamar elfogytak. Ennek hatására megcsappant életkedvvel és vacogó fogakkal kullogtam vissza megtekinteni a második játékrészt.
Ahol is – bár Aczél Zoltán vezetoedzo két cserével is próbálkozott az elején – szinte semmit sem változott a játék képe. A DVTK nem tudott kievickélni a – részint saját maga által ásott – verembol, az MTK pedig továbbra sem eroltette a támadásokat; nem mondhatni hát, hogy különösebben pörgos mérkozést láthatott a továbbra sem nagy tömegben jelen lévo publikum.
Aztán eljött az utolsó húsz perc, amit talán legjobb lenne egy az egyben elfelejteni. Semmi az ég adta világon nem történt a pályán – csak két MTK-gól. A 71. percben, nem sokkal azután, hogy a DVTK ismét elkezdett játszani, a szinte már várt egyéni hibát követo tizenegyest értékesített Gosztonyi András, a kék-fehérek egyik egyiptomi hose, majd a hosszabbításban Pál Zoltán rakta fel az i-re a pontot / a habot a tortára / a koronát az MTK teljesítményére / stb., így végül kiütéssel gyozött az MTK.
A mérkozést követoen Garami József hangsúlyozta, hogy gárdája egy jól játszó Diósgyort gyozött le, és természetesen elégedett volt saját csapatával. Aczél Zoltán gratulált az MTK-nak, és méltatta saját csapatát, hisz o is úgy látta, hogy ilyen mértéku vereségre nem szolgált rá a Diósgyor, ami rengeteget fejlodött a csapatjáték területén, és sokszor a kék-fehéreket felülmúlva játszottak aznap.
A hivatalos interjú után Aczél elmondta, hogy a sikeres szerepléshez (=bennmaradáshoz) szükség lesz hat-nyolc új, rutinosabb játékosra, védokre, középpályásokra, támadókra egyaránt, és bizakodását fejezte ki, hogy a keményen dolgozó klubvezetok sikerrel fognak járni ez ügyben. Arra a kérdésre, hogy melyik volt számára az oszi idény legemlékezetesebb pillanata, a Ferencváros elleni mérkozést említette meg, ám nemcsak annak botrányos vége, hanem a játékido alatt mutatott remek teljesítmény miatt is.
Jómagam is kíváncsian várom az átigazolási idoszakot, és bízom a sikeresebb tavaszi folytatásban.
Dicsuk Dániel
