2024. 06. 16. vasárnap

Jusztin
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Megvan az első győzelem

Hétfőn este 19 órától lejátszotta első NB I.-es mérkőzését a Borsod Volán Szabadidőközpont futsal csapata Nyíradonyban, a Huszárok vendégeként. A 120 főnyi nézősereg jelezte, hogy megérte székhelyet váltani a hazai csapatnak, akik igencsak megilletődötten kezdték a mérkőzést, melyet a rutinosabb vendégek kegyetlenül ki is használtak. A második percben szabadrúgásból volt eredményes a Volán, a lábát felemelő sorfal alatt jutott a kapuba a játékszert (0:1). Az ötödik percben a kitámadó Huszárokat egy jobb oldali kontratámadás végén mattolta ismét a vendég csapat (0:2). A Borsod Volán két gólos előnye birtokában visszahúzódott saját térfelére, átengedve a területet a Huszároknak, akik támadtak is derekasan, melynek eredményeként a 10. percben megszerezték első NB I.-es találatukat(1:2). A hazaiak a góltól vérszemet kaptak, és a kelleténél jobban kitámadtak, melyet egy újabb vendég kontra büntetett meg (1:3). A félidő végéig a küzdő felek még váltottak egy-egy tízméterest egymással, de a hazai kapus, illetve a vendég kapufa mindkettőt hárította .

A második félidőre szemmel láthatóan kissé kényelmesen lépett pályára a Borsod Volán Szabadidőközpont, így a 23. percben a hazai csapat csökkentette a hátrányt (2:3), majd a 28.-ban már az egyenlítő gólt jegyezte formás akció végén juttatva a labdát a kapuba(3:3). A 30. percben üres kapuig játszott akció végén már a Huszárok vezetésének örülhetett a lelkes publikum (4:3). A látványos fordulat után azonban rövidesen helyére került a papírforma. A 32. és 36. perc között a Borsod Volán Szabadidőközpont négy tízméterest lőhetett, melyből kettőt ki is használt (4:4 majd 4:5). A Huszárok az egyenlítés, majd a győzelem megszerzése reményében lehozták a kapust, azonban az üresen hagyott kapuba a miskolci játékosok kétszer is begurították a labdát. (4:6 majd 4:7). A rutinosabb vendégek rendre jól alkalmazkodtak a kialakult játékszituációhoz, így sikerült a végső győzelmet elérni. Huszárok-Borsod Volán Szabadidőközpont 4:7.

Vígh Ferenc (Borsod Volán Szabadidőközpont):A mérkőzés elején idény eleji formában játszottunk, ez betudható annak, hogy a nyáron érkezett 3-4 új játékosunkat még nem tudtunk teljesen a csapatba építeni. Sikerült azonban elkapnunk a fonalat az első félidő második felében, amikor megnyugtató előnyt szereztünk, amit egy jó Huszároknak sikerült megfordítania a második félidőben. 4:3-nál úgy éreztem, hogy nincs benne a csapatban a győzelem, de próbáltam inkább a rutinosabb játékosokat szerepeltetni, nekik sikerült megfordítaniuk a mérkőzés állását.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Sneakerek számla nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a közösségi felületeken és online portálokon értékesítőket. Az elektronikus ada…
Megtekinthető kiállítások a Múzeumok Éjszakája időtartama alatt: (17:00-től 02:00-ig) Képtár: • A titkos és a publikus o A múzeum kiállítása Köves…